Kommandósokat küldtek az Instagram ügyvezetőjére
A rendőrség szerint a tech szektor vagyonos vezetői egyre kedveltebb célpontok. Adam Mosserit például túszejtéssel vádolták meg, ezért ütöttek rajta kommandósok.
A rendőrség szerint a tech szektor vagyonos vezetői egyre kedveltebb célpontok. Adam Mosserit például túszejtéssel vádolták meg, ezért ütöttek rajta kommandósok.
Sundar Pichai, a Google ügyvezetője azt mondta, itt az idő a megfelelő szabályozás kidolgozására.
Jó dolog a félrevezető tartalmak ellen harcolni, de egyelőre van egy kis baj az alapokkal: vajon mi alapján dönt majd a Facebook?
Még hivatalosan el sem indult a tech-évet szokásosan bevezető CES kiállítás Las Vegasban, de már záporoznak az újdonságok és egy csomó minden várható még a héten. Összeszedtük az idei trendeket.
A Huawei indiai ügyvezetője árulta el, hogy a Google összes szolgáltatására alternatívát készít a kínai óriás.
A közösségi játékfejlesztésről a Roblox üzletfejlesztési vezetőjével, Craig Donatóval beszélgettünk a lisszaboni Web Summiton.
Az AMD ügyvezetője felkerült a Bloomberg 50 listára, vagyis az idei év egyik legmeghatározóbb emberének számít. És ez bizony jót jelent a hosszú ideje egyfelé billenő processzorpiac számára.
Az LG mobilos részlegének vezére immáron az LG ügyvezetője, a helyét Morris Lee veszi át.
Az IC Insights szakemberei szerint idén az Intel lesz a világon a legnagyobb félvezetőgyártó.
A cég egyik ügyvezetője maga árulta el, hogy az AMB B550-es lapkakészletére építő alaplapok igazából készen állnak a megjelenésre.
A hazai cégek vezetői immár Ázsiában is tanulhatnak digitális transzformációról.
A OnePlus ügyvezetője elárulta, hogy nem akarnak olcsóbb mobilokat gyártani, és saját boltokat sem terveznek nyitni.
Elég egy hosszabb áramszünet ahhoz, hogy ráeszméljünk, modern eszközeink egy fabatkák sem érnek villamosenergia nélkül. Vajon az áramtermelés tudja tartani a lépést a technológiai fejlődéssel? Molnár Ferenccel, az MVM fenntartható termelési csoportjának vezetőjével beszélgettünk.
Az Apple ügyvezetője egy interjú során jelentette ki, hogy mindig a lehető legalacsonyabban tartják az Apple termékek vételárait.
Lisa Su, az AMD ügyvezetője a Fortune szerint az egyik legerősebb nő az üzleti életben, ráadásul az egyetlen női vezető a nagyobb félvezetőgyártók körében.
A Counterpoint elemzői szerint a közép- és kelet-európai mobilpiacon megszilárdította a vezető szerepét a Samsung.
Jensen Huang, az NVIDIA ügyvezetője őrültségnek nevezte az olyan videokártya megvásárlását, ami nem támogatja a ray tracinget.
Felröppent a pletyka, amely szerint az AMD ügyvezetője távozna, és az IBM-nél folytatná - Lisa Su végül maga cáfolta a szó-beszédeket.
Maga az AMD elnöke és ügyvezetője, dr. Lisa Su árulta el, hogy közelednek a csúcskategóriás Navi kártyák.
A kínai média egy repülőtéren figyelt fel rá, hogy Richard Yu már Huawei Mate X okostelefont használ.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.