Lassú a Windows 11? Így segíthetsz rajta!
Bizonyos felhasználóknál visszaeshetett a sebesség a Windows 11 telepítésével, de szerencsére van már megoldás a problémára.
Bizonyos felhasználóknál visszaeshetett a sebesség a Windows 11 telepítésével, de szerencsére van már megoldás a problémára.
Mi lesz a következő, a laposföld? Szerencsére a magyarázat némileg racionálisabb.
Ha nincs ötleted, hogy mit vegyél kütyüőrült családtagodnak, távoli rokonodnak vagy barátodnak, ne csüggedj, segítünk.
Gamer külső az nincs, viszont képminőségben és sebességben tud újat mutatni a Gigabyte monitora, ami szeretne vonzó HDR-es, HDMI 2.1-es, elérhető árú monitor lenni.
Nem túl jókor érkezett a kibertámadás, hiszen más tényezők is belerondítottak a számokba.
275 milliárd dolláros üzletről szóló hírek kaptak szárnyra, ám az állami média szerint nincs itt semmi látnivaló.
A vállalat szerint erre semmi szükség nincs, mert a vezetőség nyitott ajtókkal várja őket.
Így hirdeti termékét egy svájci cég melynek óráján nincs másodpercmutató sőt a perceket sem lehet róla leolvasni. Csupán a negyed-…
Egy spanyol portál értesülései szerint két modellel is készül az AMD partnere, ám egyelőre egyiknek sincs nyoma a hagyományos értékesítési csatornákon.
Oltás ugyan nincs ellenük, és a négy fal között is megtalálják gépünket, ezért a prevenció a legfontosabb lépés a ransomware-támadások ellen.
Ha imádsz a katakombákban kincsek után kutatni, nem veted meg a viccelődést, továbbá úgy gondolod, hogy időnként jó érzés gonoszkodni, akkor ez a te játékod.
Egyelőre nincs is utódja a biztonságos vezetési funkciónak, hacsak nem vagyunk hajlandók a zsebünkbe nyúlni.
A védelmi minisztérium 102-ről 37-re csökkentette azoknak az országoknak a számát, amelyekbe izraeli cégek által forgalmazott kibereszközök exportját engedélyezték. Magyarország nincs a kedvezményezettek között.
Újra bebizonyosodott, hogy a videojátékos modderközösség előtt nincsenek ledönthetetlen falak.
Ráadásul fenntartható alapanyagból készül.
Ugyan a Fenghua No. 1 teljesítményéről még nincsenek információink, a modern szabványokat támogatni fogja az új GPU.
A hardvergyártó és a természetvédő szervezet virtuális valóságban mutatja meg a diákoknak Magyarország természeti kincseit.
Egy amerikai szaki ezt csinálja, de egyáltalán nincs túlfizetve.
Szerencsére könnyen orvosolható, és érdemi kárt nem okozó programhibát találtak a Windows 11-ben.
Éjjeli lámpának tűnik, még világít is, ám annál sokkal többre képes: gyors nettel szórja be lakásodat, és még a parancsaidnak is engedelmeskedik - ilyen a minden egyben hálózati központ.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.