A gamerek álma lehet a Cooler Master ControlPad
A Kickstarteren debütált a Cooler Master újdonága, amely plusz 24 mechanikus gombbal dobja fel a játékmenetet.
A Kickstarteren debütált a Cooler Master újdonága, amely plusz 24 mechanikus gombbal dobja fel a játékmenetet.
November 15-én nyugdíjazza a klasszikus Skype-ot a Microsoft, így lassan mindenki kénytelen lesz áttérni a modern verzióra.
Egyes felhasználók már meg is kapták a frissített kezelőfelülettel rendelkező Facebook Messengert.
Brian Acton annak ellenére is távozott - nagy botrány közepette - a Facebooktól, hogy ez 850 millió dollárjába került. Kiderült, hogy mi volt ennek az oka.
A jelentések szerint a Huawei igen népszerű, színátmenetes megoldásai már-már gagyinak tűnnek majd a Samsung új színválasztékához mérten.
Egy használt mobilokkal foglalkozó brit cég megdöbbentő eredményekre jutott: a készülékek többsége egyetlen év alatt szinte értéktelenné válik.
Az androidos és az iOS-es eszközökön már rögzíthetőek a beszélgetések, Windowsra csak később jön az új funkció.
A jelentések szerint minden nagy gyártó átáll 2019-ben a tripla hátlapi kamerára és a 3D-képes szenzorokra.
Döbbenetes tőzsdei menetelésben az Amazon, a cég alapítója eközben a 166 milliárd dolláros vagyonával a világ leggazdagabb embere lett.
Az X5 a Samsung első NVMe-alapú, hordozható SSD-je, remek teljesítménnyel és megbízhatósággal.
Az androidos és az iPhone készülékekre írt verzió is átalakul. Mutatjuk az újdonságokat.
Az eredeti Samsung Galaxy View szinte már hordozható tévének is jó volt - most készül az utódja.
Mármint szó szerint, ugyanis kiterjesztett valóságra épülő játékok érkeznek a Facebook üzenetküldőjébe.
Menetrend szerint, Hong Kongban kezdődött meg a Nokia 6.1 Plus forgalmazása - rövidesen jön Európába is az új Nokia.
A Microsoft hamarosan megszünteti a Skype 7 támogatását, szeptembertől asztali gépen sem lehet majd használni a régi verziót.
A KaiOS frissítésének hála a Nokia 8110 4G hamarosan a WhatsApp üzenetküldőt is támogatja.
A webes Android Messages immáron mindenki számára elérhetővé vált.
Automatikusan fordítja majd az üzenetváltásokat az alkalmazás, de sajnos eleinte csak két nyelvet támogat.
A kínai óriás már dolgozik egy új Kirin SoC-n, amely a jelenlegi csúcslapka teljesítményének a dupláját kínálja.
Eleinte csak kevesen kapnak az "újításból", de aztán egyre több emberhez jutnak el a videós hirdetések.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.