Komolyan megterhelik a pénztárcát a készenlétben hagyott elektromos eszközök
Egy brit kutatás szerint sokat spórolhatunk azzal, ha a teljes kikapcsolás mellett döntünk.
Egy brit kutatás szerint sokat spórolhatunk azzal, ha a teljes kikapcsolás mellett döntünk.
Rengeteg életet megmenthet a szepszis diagnosztizálásának felgyorsítása.
Őfelsége Kincstára nyárig adott időt a digitális valuta elkészítésére.
A brit hatóságok több kiskorút is azzal gyanúsítanak, hogy ők álltak tech cégek sorát megtámadó Lapsus$ hackerbanda mögött.
A titkosított chatszoftverek veszélyeiről próbálná meggyőzni a briteket a kormányuk.
Mert bizony a 65 millió éve kihalt őshüllőknek is jár egy kis ünnepi hangulat.
Nemrég kapta meg az első, 3D-nyomtatással készült szemprotézist egy brit férfi, akit sok más páciens követhet.
A külsőre ártalmatlannak tűnő szerkezet csak egy bizonyos típust tudott feltörni, de azt nagyon hatékonyan.
A brit versenyhatóság szerint a piacnak és a felhasználóknak sem tett jót a GIF-megosztó bekebelezése.
Egy friss jelentés szerint az üzlet nem csak versenyjogi szempontból lenne aggályos.
A jelek szerint csak Jeff Bezos szívta mellre a brit mogul űrkalandját.
A brit rivális rátaposott a gázra, napokkal előzheti meg az Amazon alapítóját.
Az eredeti tervekhez képest a gyártó jóval nagyobb összeget szán a Cambridge-1 projektre.
A Loch Electronics közösségi támogatással igyekszik elérni a gyártáshoz szükséges fedezetet.
A bányászat még nem lenne bűn, csak épp a villanyszámláról feledkeztek meg a lelkes termelők.
Nagyon ígéretesnek tűnő megoldással állt elő egy brit vállalat, aminek társalapítója nem mellesleg egy filmrendező.
Megdöbbentő eredményre jutottak a brit tudósok, mikor a PC-s játékosok IQ-ját kezdték el vizsgálni.
A brit Julie Bushnell bedőlt egy csalásnak, a megtakarításai bánták hiszékenységét.
A brit Posta rendszere miatt voltak, akik börtönbe kerültek.
A Microsoft közreműködésével zajló projekt keretében a brit meteorológiai intézet munkáját belátható időn belül szuperszámítógép fogja segíteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.