Nagyban megkönnyíthetik a szélturbinák telepítését Lantos Csaba bejelentése szerint
Ugyan lesznek a jelentősen csökkenő védőtávolságon kívül is korlátozó intézkedések, de a konkrét szabályozás még kidolgozás alatt áll.
Ugyan lesznek a jelentősen csökkenő védőtávolságon kívül is korlátozó intézkedések, de a konkrét szabályozás még kidolgozás alatt áll.
Lehet, hogy már el is felejtetted az Android egyik búcsúzó, de egész praktikus megoldását.
Nem árt egy kis segítség, ha nem szeretnél beleőszülni abba, hogy a drivereket folyamatosan frissítgetni kell.
Nem csak az Apple zsebét tömi a piaci fölénye megőrzése érdekében a Google.
Nem csupán új funkciókat tartogat az Android legfrissebb verziója, hanem teljesítménybeli ugrást is.
Már több mint 9000 településen alapítottak öngondoskodó energetikai rendszert szerte Európában.
A mesterséges intelligencia nagyban megkönnyítheti a tudósok munkáját, és még az erdőtelepítéseknél is kapóra jöhet.
Tavaly óta már nemcsak Chromebookra, hanem PC-re, Macre is telepíthető a Chrome OS, egészen pontosan a Chrome OS Flex. Tettünk vele egy próbát.
Furcsa jelenség bosszantja az iPhone-tulajdonosokat, mióta telepítették a legutóbbi frissítést.
Vegyünk egy nagy levegőt: 10 éve húzódó tragikus történetről, és jelenlegi árfolyamon közel 77 milliárd forintról van szó. Érthető az elszántság.
Aki az iOS 17 telepítése mellett döntött, az már kénytelen lesz együtt élni a rendszerrel.
Nem muszáj unalmasnak lennie a Windows beállításának.
Egy új rendelet értelmében még a cégeknek is előírhatják a drónvédelmi rendszerek telepítését.
Mától elérhető az Apple mobiltelefonokra szánt operációs rendszerének új főverziója, de nem mindegyik iPhone-modell részesülhet az előnyeiből.
Az így gyártott telepeknek jóval kisebb lesz az ökológiai lábnyoma.
Egy modell segítségével végezték a szimulációt.
Egy hiba miatt törölni kellett a már telepített csomagokat is.
Több játékban is a teljesítmény javulását hozza a legutóbbi Game Ready Driver frissítés.
Van még hátra néhány nap a megjelenésig, de egy app telepítésével azonnal fokozhatjuk a készülék felhasználói élményét.
A Tajvani-szorosba telepített turbina rekordját Kína rövidesen saját maga készül megdönteni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.