Már alapból 10-magos processzor jár az Apple iMac Pro gépéhez, elképesztő drágán
Frissítette az alapkonfigurációt az Apple, így 2 099 990 forintért legalább már 10-magos CPU jár az iMac Próhoz.
Frissítette az alapkonfigurációt az Apple, így 2 099 990 forintért legalább már 10-magos CPU jár az iMac Próhoz.
A Microsoft nem adja fel az ARM-alapú Windows 10-es PC-k ötletét - most pedig előrébb lendítheti a törekvéseit a Samsung.
Az AMD egy üzleti prezentáció keretében erősítette meg az 5 nm-es Zen 4 CPU-kat és RDNA 3 GPU-kat, ezek 2021-ben érkezhetnek.
A 2021 januárjára tervezett rendezvényt nem tartják meg, digitális eseményt szerveznek helyette.
Az Intel 7 nm-es problémái után felment az AMD részvényárfolyama: a történelem során először lett magasabb, mint az Intelé.
A chipgyártó eddig is vért izzadva küszködött a gyártástechnológia megújításán, de az AMD elhúzott mellette. Most pedig kínos bejelentést tettek.
Egyelőre csak OEM rendszerekben, tehát gyártók által épített gépekben találkozhatunk velük, az önmagában kapható verziókra még egy kicsit várnunk kell.
Különleges dizájnt, illetve akár Core i7 processzort és NVIDIA GeForce MX350 grafikát kaptak az új MSI laptopok.
A Lakefield szériás CPU-k egy nagy és négy alacsony fogyasztású magot kombinálnak, ezzel komoly növekedés érhető el üzemidő terén.
A tajvani TSMC félvezetőgyártó az amerikai döntések előtt fejet hajtva szeptember közepétől befagyasztja a szállításokat a Huawei felé: a kínai cég már csak addig tarthat ki, amíg a készletei engedik.
Sikerült csökkenteni a böngészők memóriaigényét, de túlságosan vissza kellett ehhez venni a processzor teljesítményét.
A jelentések szerint még az év vége előtt megjelenhetnek a piacon az ARM-alapú új MacBook Pro és MacBook Air Apple laptopok.
Akár AMD Ryzen 4700U processzorral is kérhető a Honor MagicBook 14 és a MagicBook 15 laptop.
Izgalmas információk szivárogtak ki az Intel tizenkettedik-generációs asztali és mobilos processzorairól.
Nagyjából a Ryzen 3700X szintjén mozog az AMD Ryzen 7 PRO 4750G processzora, amely a Geekbench adatbázisában bukkant fel nemrég.
Megesszük a kalapunkat, ha nem a régóta várt Tiger Lake CPU-k érkeznek az idei ősz második napján, de az Intel egyelőre titokzatoskodik.
Kiszivárgott specifikációk erősítették meg a Ryzen Threadripper PRO 3995WX és a Threadripper PRO 3975WX érkezését.
A DDR4 memóriákat 8-csatornás konfigurációban kezeli majd az AMD monstruma.
Idén, az Intel Tiger Lake processzorokkal együtt debütál a gépekben a Thunderbolt 4 csatlakozó.
A Geekbench adatbázisában is felbukkant az a Core i9-10850K processzor.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.