4K-s videorögzítésre is képes az LG G Flex?
Állítólag a KitKat frissítés telepítése után válik majd elérhetővé a lehetőség.
Állítólag a KitKat frissítés telepítése után válik majd elérhetővé a lehetőség.
Március végén válhat elérhetővé az első tesztelői változat.
Legfeljebb 5 másik személlyel oszthatóak meg a játékaink.
Holnaptól már nem csak online lesznek elérhetőek a nem szolgáltatói készülékek.
Gmail- és Yahoo-felhasználói fiókok jelszavaitól hemzseg a feketepiac.
Egy évvel az elődjének kiadása után válik elérhetővé dupla kijelzős mobil.
Teljes GPU-gyorsítást kapott, ám már Windows 7-et követel az új változat.
Állítólag minimum 10 Samsung eszközre lesz elérhető a kitkates frissítés.
Elérhető az első béta driver, ám egyelőre nem tiszta a helyzet.
Elsőként Apple iOS-re fog elérhetővé válni a magazinszerű alkalmazás.
Továbbra is elérhető maradt a Windows 8 a HP kínálatában.
Ráadásul nem is drága, sokaknak meglehet a hétvégi szórakozásuk.
Február elején 20 európai országban válik hivatalosan elérhetővé a készülék.
Végre kényelmesen használható az 50 GB ingyen kapacitást adó tárhely.
A Sony felhőalapú játékszolgáltatása a konzolok mellett tévéken, tableteken és okostelefonokon is elérhető lesz.
Előtelepített Office 2013 is jár a hónap végén elérhetővé váló termékhez.
Már nem elérhető az App Store-ban a Here Maps.
Rendhagyó windowsos kliensprogram vált elérhetővé a szolgáltatáshoz.
A szabványos játékvezérlőket is támogatja a játék.
A Google szerint az App Ops véletlenül vált elérhetővé a 4.3-ban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.