Már 102 éve megjósolták a videóhívásokat
A Telephot nevű találmány persze csak a szerző fantáziájában létezett, de jóval azelőtt, hogy egyáltalán a tévét feltalálták volna, hát még a többi szükséges technológiát.
A Telephot nevű találmány persze csak a szerző fantáziájában létezett, de jóval azelőtt, hogy egyáltalán a tévét feltalálták volna, hát még a többi szükséges technológiát.
A szerzői jogokkal kapcsolatos uniós irányelvek alapján Franciaországban már kötelezték a cégóriást arra, hogy egyezzen meg a tartalomelőállítókkal. A döntés precedens értékű lehet.
Igen, pont bolondok napján írta alá az alapítási szerződést Steve Jobs, Steve Wozniak és Ronald Wayne. A többi már történelem, garázscégből a világ egyik legnagyobbja lett.
A jogvédők nyomása ellenére a The Pirate Bay nem adja fel, és a Google sem hajlandó teljesen eltüntetni.
Egy új Linux rendszer fejlesztőit nem érdekelték olyan apróságok, mint holmi szerzői jogvédelem. Ilyen, amikor névben és dizájnban is Windows-t imitál a pingvin.
A videómegosztó algoritmusa egyre okosabban és hatékonyabban találja meg a szerzői jogi szempontból kérdéses tartalmakat, és nem habozik cselekedni.
A videómegosztó automatikus algoritmusa mellett más felhasználók is jelezhetik, ha valahol jogsértést tapasztalnak, de ezzel vissza is lehetett élni, ezen szigorít most a YouTube.
Az elmúlt hetek gondjai ellenére az 5G-s szektor vezetőjének továbbra is a Huawei számít, a kínai cég nyerte meg a legtöbb kereskedelmi szerződést.
Régóta megy a huzavona a szerzői jogok internetes kezelésével kapcsolatban, az EU kedd délután végül megszavazta az új rendszert. Egyik szemünk sír, a másik nevet.
A népszerű dalszerző használja és érti a technológiát, de nem tartozik a leglelkesebb apostolai közé. A Dalfutár a népszerű videómegosztón indul újra.
Módosították az európai szerzői jogi szabályozásokat: így is szigorú lesz, de a nettó marhaságokat végre kiirtották a tervezetből.
Hétfőn végül elnapolták a szerzői jogokkal kapcsolatban indított, de az egész internet működését ellehetetlenítő európai módosítások szavazását.
Ma szavaznak az Európai Unió döntéshozói a régóta húzódó internetes szerzői jogi szabályozásokról, de úgy tűnik, egyelőre megússzuk a nagy káoszt.
Az Európai Parlament a nagyobbat durranó témák mellett elfogadott egy olyan törvénymódosítást, amely erősen szabályozza az interneten közzé tehető tartalmakat.
Nemrég egy durva szabályozási tervezetet küldött az Európai Parlament jogi bizottsága a törvényhozás elé. Szerencsére első körben leszavazták, de nincs még vége.
Licencszerződést kötött a strapabíró készülékek védelmére a BlackBerry.
Körömszakadtáig védett szellemi tulajdon harcol a szabadság és a kreativitás ellen, és egyelőre az előbbi áll nyerésre. Az új európai szabályozás olyan durva, hogy egyelőre még végrehajtani sem lehet.
Egy szerződés sokszor hosszú folyamat eredménye és számtalan változat születik az aláírás előtt. Ha tudni akarjuk, hogy tényleg azt írjuk alá, amiben végleg megállapodtunk, akkor annak kiderítése nem mindig egyszerű.
A BlackBerry és a Timex szabadalmi licencszerződést kötöttek, de egyelőre nem tudni, hogy mire számíthatunk.
Az MPAA és a RIAA bedobták a törölközőt, a hat csapás rendszer kudarcot jelentett.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.