A jogvédő lobbisták üzleti célból perelik a rajongókat
1500 dollárt várnak a kalóznak vélt felhasználóktól, a szóban forgó zenekar tehetetlen.
1500 dollárt várnak a kalóznak vélt felhasználóktól, a szóban forgó zenekar tehetetlen.
A furcsának tűnő vásárlásnak természetesen komoly üzleti céljai vannak, és egy sikeres ember áll a hátterében.
Az ígéretek szerint a grafikus teljesítmény 56 százalékkal nő az előző generációhoz képest.
Az LPC-680 mindössze 165 x 152 x 50 milliméteres méretekkel rendelkezik.
Komoly teljesítmény otthonra PC-hez és szórakoztatóelektronikához.
Az AH152 ütésálló, nagyon kicsi, és kellően gyors is.
Két új Bulldozerrel lepte meg a piacot az AMD majd ezt megünnepelvén az FX-8150 árát is csökkentette.
A számítógépek a jelenlegi szintjükön nem képesek leigázni az emberi fajt. Svéd tudósok azonban kifejlesztettek egy 150-es IQ-val rendelkező szoftvert.
Az Ivation felmérése alapján az elmúlt évben 150 százalékkal növekedett a társkereső oldalakon elkövetett csalások száma.
Sok kisebb fotóból állították össze az extrém részletességű nagy képet.
Brian David Johnson, az Intel szakembere valójában jóslással foglalkozik, az a feladata, hogy 10-15 évvel előre lásson a jövőbe, elsősorban az ember-számítógép kapcsolatokat illetően.
Az XH61-be rengeteg erős hardverelemet lehet bezsúfolni.
A november közepén még a legerősebbnek számító Core i7-990X EE is visszavonul.
A 15,6 hüvelykes kijelző megépítésében a DisplayLink segédkezett.
Jövő év közepén jöhetnek az első ezzel szerelt telefonok és tabletek.
Elsőként Tajvanon lesz kapható a 4 colos érintőkijelzővel szerelt eszköz.
Elgondolkodtató árcédulát kapott az AMD processzoros apróság.
Ezzel együtt a gyártó 15 darabtól kíván megválni egy ötletbörze keretében.
Néhány másik processzor árát pedig csökkentette a gyártó.
Az Archon Rev. A a gyártó tavalyi újdonságának a frissített verziója.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.