A Windows 10 hamarosan csak ellenőrizhető forrású illesztőprogramokat engedélyez
Szigorított a Microsoft az illesztőszoftvereket vizsgáló algoritmusain, ez azonban bizonyos esetekben új hibajelenségekhez vezethet.
Szigorított a Microsoft az illesztőszoftvereket vizsgáló algoritmusain, ez azonban bizonyos esetekben új hibajelenségekhez vezethet.
Több millió dollárt kapott a NASA-tól a Nokia arra, hogy LTE-hálózatot vigyen a Holdra.
Indiában már kapható a Xiaomi Google Asszisztensre építő okoshangszórója, és úgy néz ki, hogy Európába is jön.
Sokáig a viccesen hatástalan volt a Windowsba épített vírusvédelem, aztán a Microsoft ezen a területen is nekiállt gőzerővel fejleszteni. Megnéztük, utolérte-e már a fizetős megoldásokat.
Nyakunkon a következő Windows 10, ami nem ígér igazán drámai újdonságokat, viszont esélyesen még tartogat néhány szoftverhibát. Semmi okunk tehát rá, hogy elkapkodjuk a telepítését: mutatjuk, hogy odázhatjuk el.
Hatalmas meglepetésre Carl Pei pont a OnePlus 8T bemutatója előtt hagyja ott a vállalatot.
Tetszik valami a videóban? Kattints rá és vedd meg! Más szolgáltatásokban, főként képekkel már működik hasonló, a YouTube viszont videókban is bevezetné, mert a kapitalizmus nagy úr.
A Windows 10 telepítése után felugró beállítási képernyőn arról érdeklődik majd a Microsoft, hogy mire használjuk a gépet - és ennek megfelelően igyekszik testre szabni a felhasználói élményt.
Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a nemzeti biztonsági érdekek nem írják felül az európai polgárok általános adatvédelmi jogait. Szóval csak úgy senki nem kukkolhat utánunk.
Tizenegyedik-generációs Intel processzorok és mesterséges intelligenciára építő funkciók is kerültek az új HP Spectre x360 14 laptopba.
A Nemzetközi Űrállomáson telepítik a különleges űrvécét, amelynek a fejlesztésére nagyjából 7 milliárd forintnak megfelelő összeget költött el a NASA.
Könnyebb lesz telepíteni és használni a harmadik féltől származó alkalmazásboltokat az Android 12 alatt.
A kínai gyártó már 2021 tavaszán elindítja a termelést az üllői gyáregységben, amely helyi beszállítók és munkavállalók számára is jó hír lehet.
Ha idáig kötelességtudóan elvégeztünk minden frissítést, akkor az őszi csomag minden fontos eleme már ott pihen a meghajtónkon, és csak arra vár, hogy az új frissítést bekapcsolja. Persze, ha még hiányoznak korábbi elemek, azért hosszabb telepítési időre számíthatunk.
A BMW motorsport-részlege úgy döntött, hogy az első elektromos autója az i4 sportosabb változata lesz.
A Nemzeti Kibervédelmi Intézet tájékoztatása szerint a magyarországi kórházakat sem kímélik a koronavírus témájára építkező cyberbűnözők.
A YouTube az utóbbi időben a mesterséges intelligenciára épített, az viszont sokkal több videót törölt, és elég sokat hibázott is.
Mostantól a gyanús fájlokat elküldhetjük elemzésre a Google-höz, amely pillanatok alatt bevizsgálja azokat, majd megállapítja, hogy biztonságos-e a letöltésük.
Több mint 2,2 millió forintba is kerülhet egy új CPU-hűtő, ami különféle alapokra építkezve passzív hűtést garantál, fémgolyókból készült tornyokkal.
A VírusRadart idáig 35 ezren töltötték le, de a COVID-19 járvány második hullámában remélhetőleg sokkal többen telepítik mobiljukra. A magyar fejlesztésű alkalmazást Palkovics László miniszter mutatta be.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.