30 év után térne vissza a Vénuszra a NASA
Az űrhajózási hivatal rögtön két missziót is indít a Naprendszer pokolian forró második bolygójára.
Az űrhajózási hivatal rögtön két missziót is indít a Naprendszer pokolian forró második bolygójára.
A szivárogtatások után megvolt a hivatalos bejelentés is.
A Facebook közzétette, hogy az elmúlt 4 évben mely államokból indult a legtöbb lebuktatott félrevezető kampány.
Egyre több gyártó teszi le a voksát az AMD processzorai mellett, de a legtöbb laptop még mindig Nvidia kártyákkal készül. Ez hamarosan megváltozhat.
Már a hivatalos bemutató előtt megcsodálhatjuk a Huawei Watch 3 és a Watch 3 Pro dizájnját, s még a Harmony OS is akcióba lendül.
Az állami hírügynökség tájékoztatása szerint a mesterséges Napként emlegetett szerkezet elképesztően magas hőmérsékletet tudott megtartani.
Rögtönzött horgászbot és egy MagSafe jelentette a megoldást, amivel még még egy Nintendo Switch-re is rábukkant a telefon tulajdonosa.
Sőt, a jelek szerint a vállalat más androidos mobilgyártókat is erre a furcsa lépésre ösztönzött.
Több jó hír is leszűrhető az első Samsung Galaxy Buds 2 képek alapján.
Bracken Darrell nyilatkozatában megtippelte, hogy meddig kell még elviselnünk az ínséges időszakot.
Az utóbbi pár évben ismét felpörögtek a tévégyártók, elsősorban a Samsung és az LG töri magát a képminőség érdemi javulását ígérő fejlesztéseken.
Egész eddig csak találgathattunk, hogy a tech-óriások automatizált rendszerei hány nem jogtiszta tartalommal számolnak le, most azonban pontos számokat is láthatunk.
A 880 millió megtekintésnél járó Charlie bit my finger - again! napokon belül elérhetetlenné válik eredeti helyén.
A Google I/O esemény után rögtön elérhetővé vált az Android 12 béta letöltés, egyelőre csak a Pixel felhasználóknak.
A vállalat mindent megtesz, hogy az új modellek ne a nyerészkedők, hanem a gamerek gépeiben landoljanak.
Várhatóan hamarosan elstartol a Twitter Blue, megtudtuk, mivel kap többet, aki előfizet rá.
Finnország legsúlyosabb bűncselekményeként emlegetik a közel harmincezer embert érintő adatszivárgást.
Jon Prosser, a népszerű tech videós és szivárogtató mutatta meg, milyen lesz a következő nagy frissítés.
Legalább három belépőszintű videokártyával készül az AMD, amik közül a következő kettőről, pontosabb technikai adatok is napvilágot láttak.
A prémiumkategóriás otthoni kiegészítőiről elhíresült Balmuda egy éles váltást követően az okostelefonok piacára szeretne betörni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.