90 másodperc alatt frissít majd a Windows 10X
Az összehajtható eszközökre tervezett Windows 10X-nél alaposan felturbózza majd a rendszerfrissítéseket a Microsoft.
Az összehajtható eszközökre tervezett Windows 10X-nél alaposan felturbózza majd a rendszerfrissítéseket a Microsoft.
A német Mindfactory eladásai adatai alapján a GeForce RTX 2070 Super a Radeon RX 5700 XT-nél például kétszer népszerűbb.
Egy új szabadalom alapján üvegbe burkolt iPhone-t tesztelhet az Apple, a vízesésszerű kanyarulatok miatt pedig nem lenne hely a Lightning portnak.
Az Apple talán megengedi, hogy külső felektől származó böngészőt és levelezőt adjunk meg alapértelmezettként az iPhone-okon és iPadeken.
Emellett tripla kamerát is kapott az új modell, amely így alaposan ráver tudásban az elődjére.
A legjobb, hogy az alapvetően Trumpra írt beépülőben te is beállíthatod, ki helyett akarsz inkább macskákat látni.
A bírságot alapvetően azért kapta az Apple, mert szoftverfrissítés segítségével lassította be a régebbi iPhone-okat.
Ha elindítod az appot, alapesetben azonnal lejátssza az aktuálisan kiemelt film vagy sorozat előzetesét, ami valóban idegesítő tud lenni. Végre megkönyörült rajtunk a szolgáltató, mutatjuk, hogy tilthatod le ezt a funkciót.
Az ASRock ünnepelhet, a gyártó egyik alaplapja lett az első, amit már az Intel is hitelesített a Thunderbolt port kapcsán. Lassú folyamat volt, annyi szent.
Miután az NVIDIA felhő alapú játékplatformja hivatalosan is kilépett a bétából, gyorsan kipróbáltuk különféle helyzetekben, hogy választ kapjunk a legfontosabb kérdésekre.
Érkezik a Chrome böngésző 80-as verziója, amely többek között a sütikkel kapcsolatos alapbeállításon változtat.
A mostani kísérletnek semmi köze a tévékből ismert felskálázási módszerekhez, ráadásul ilyen régi alapanyagot is ritkán találni.
Programozási ismereteinkkel könnyedén kiléphetünk számítógépünk virtuális világából, és fizikai hardvereket is kontrollálhatunk, ebben segítenek az Arduino mikrovezérlők.
A kiszivárgott specifikációk alapján a legújabb generációs lapkák mellett NVIDIA grafikára számíthatunk.
A Google operációs rendszere már sokféle eszközben felbukkant, az olcsó feature phone-ok világába viszont nem tudott betörni. Na de majd most!
Annyi legalábbis biztos, hogy az Apple egy frissen észrevett szabadalmi beadvány alapján gondolkozik ilyesmin, és ez akár újra divatot teremthet valamiből, ami tulajdonképpen már létezik.
Egy Tor-alapú tüköroldal a megoldás, ahova bejelentkezni és feltölteni sem lehet. Mindent megtesz a cég, hogy rejtve maradjon a látogatók személyazonossága.
Még erősebb VRM jellemzi az ASUS legújabb alaplapját, amely kifejezetten az AMD Ryzen Threadripper 3990X HEDT chiphez készült.
A Vine egykori társalapítója lényegében újraélesztette a Twitter által eltemetett szolgáltatást.
Bizony, jó dolgok is kisülnek abból, ha a Microsoft is Chromium alapú böngészőre vált, így ugyanis Windows 10 alatt a Google Chrome egyik átkos tulajdonsága is megjavulhat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.