Újabb színben villog a Nokia 8
Egyelőre nehéz megmondani, hogy tényleg lesz-e "aranyréz" verzió, vagy egyszerű hamisítvánnyal van dolgunk.
Egyelőre nehéz megmondani, hogy tényleg lesz-e "aranyréz" verzió, vagy egyszerű hamisítvánnyal van dolgunk.
Az AMD egy webinár keretében, az ASUS, az ASRock, a Gigabyte és az MSI közreműködésével villantja meg az újdonságokat.
A HMD Global ügyvezetője azonnali hatállyal távozott a vállalattól.
Kicsit másképp néznek ki az új mobilok, tudásban viszont nem nyújtanak többet az elődnél.
A Core i7-es, a Core i5-ös és a mobilos sorozat is kap majd 6-magos modelleket.
Előkerültek a képek és a specifikációk, a hivatalos bemutató is egyre közelít.
Egy csoport nagy mennyiségben vásárolja fel a CPU-kat, majd a garancia keretében hamisított modelleket küld vissza. Ezeket aztán újraértékesítik.
Állítólag kevesebb mint 600 euróba kerül majd a Nokia 8 (amit Nokia 9-ként is emlegetnek).
Négy okostelefonnal készül az idei évre még a HMD Global, az egyik a Nokia 9 lesz.
Augusztusban 799 dollártól lesznek vihetőek a Threadripper processzorok, a Ryzen 3 modellek jóval olcsóbbak lesznek.
Ha a rendezvényről most olvasol először, sajnos esélyes, hogy lekéstél az első találkozás lehetőségéről.
Vega XTX, Vega XT, Vega XL kódneveken jöhetnek az eltérő modellek.
Előkerült egy ütemterv, ami alapján a partnergyártók már tesztelnek, de a BIOS hiánya miatt gyártani nem tudnak.
Hatalmasat lehet spórolni, sőt, ilyen árak mellett szinte kötelező néhány komponenst kéz alatt beszerezni, de ami eddig viszonylag veszélytelen volt, az hamarosan nagyon rázóssá válhat. Mutatjuk, miért.
Az egyik legnagyobb német kereskedő még legalább három hónapig komoly készlethiányra számít.
A Geekbench és a SiSoft Sandra mérésein is megmutatta magát az AMD következő csúcsprocesszora.
Soha nem látott magasságokban van az emberek lelkesedése a digitális pénz bányászatával kapcsolatban.
Havi 5 százalékos teljesítménynövekedés figyelhető meg az RX Vega videokártya mérései eredményein.
Megérkezett a Google júliusi biztonsági frissítése az Androidhoz, de elsőként a Nokia 6-ra jelent meg a csomag.
Az AMD átcímkézi a videokártyát, ami ezentúl Radeon RX 560D-ként lesz ismert.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.