A Google Lens megoldja a matek házidat
A Google Lens házi feladatos szűrője többek között a matematikai számítások megoldásával is elboldogul.
A Google Lens házi feladatos szűrője többek között a matematikai számítások megoldásával is elboldogul.
Komoly átszervezéseket jelentett be a Mozilla Corporation, amelynek keretében 250 embert is kénytelen elküldeni.
Az ASUS legfrissebb laptopja 360 fokban használható zsanért kapott, és azt is kifejezetten innovatív módon használhatjuk.
Új sorozatunkban időről időre bemutatunk egy olyan vállalatot, amely jelentősen hozzájárult a számítástechnika fejlődéséhez. Első kiszemeltünk egykor az élmezőny tagja volt, és bár névleg már nem létezik, de ez nem jelenti azt, hogy teljesen eltűnt volna.
Minden nap ugyanakkor kapcsolod be a PC-d? A bekapcsolást automatizálhatod is, így készen áll majd a gép, mire leülsz mellé.
A Microsoft és a Samsung hosszabb távú együttműködésének keretében mélyebb windowsos integrációt kap a Galaxy Note 20 széria.
120 Hz-es és akár 8K-s tévéket szán a Sony a közeledő PlayStation 5 konzolhoz.
Gyakorlatilag rogyásig lehet pakolni a Phanteks új Enthoo Pro 2 gépházát hűtőventilátorokkal.
A nagyvállalati felhasználóknak szánt SUSE Linux Enterprise 15 SP 2 seregnyi új szolgáltatást tartalmaz, és támogatja az átállást az ingyenes openSUSE Leapről. A fejlesztésbe a Microsoft is bedolgozott.
Számtalan hardveres kiegészítő közül választhatsz, ha mobilos játékaidat is gamepad segítségével szeretnéd irányítani, néhány megoldás pedig még extra kiadással sem jár.
Mesterséges intelligencia segítségével szimulálja a felhasználók rossz szokásait a Facebook egy párhuzamos, alternatív oldalon.
Néhány nappal azután, hogy a britek kitiltották 5G hálózati fejlesztéseikből, a Huawei lazán bejelentette, hogy új üzleteket nyit Nagy Britanniában.
A KB4565503 kumulatív frissítés töröl néhány beépített appot a rendszerről. A probléma csak a májusi funkciófrissítés felhasználóit érinti, és szerencsére könnyen orvosolható.
Száznál is több új, illetve visszatérő hangulatjellel készült a Google az emojik világnapjára.
Egy szabadalmi bejegyzés alapján a Huawei prémium mobiljait lehet a dokkoló segítségével asztali PC-vé (vagy valami olyasmivé) alakítani.
Super F-Xi technológiát és cserélhető fülpárnákat használ a Creative SXFI Gamer USB-C headset.
2023-ig eltakarítaná a brit kormány a Huawei-t az ország mobilhálózati infrastruktúrájából, de a szolgáltatók szerint ennek komoly következményei lesznek.
Úgy érzed, nincs olyan, hogy nagyon erős asztali PC? Akkor nézd meg a ThinkStation P620-at, ami külsőre szerény, belül viszont zabolátlan erő lakozik - az AMD jóvoltából.
Nem nehéz a feladat, szóval ne várjon senki bonyolult útmutatót, inkább az a lényeg, hogy tedd meg ezt minél előbb: hidd el, jobb lesz tőle a világ.
A koronavírus az IT piacon is rajta hagyja a nyomát, azonban egy előrejelzés szerint ebben a szektorban sokkal gyorsabban zökkenhet vissza minden a normális kerékvágásba.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.