Mindent töröl a Twitter a hivatalos amerikai elnöki profilról, amikor Biden hivatalba lép
A Trump-kormány összes korábbi bejegyzését archiválják, és más felhasználói-fiókokra költöztetik, tehát nem vesznek el teljesen.
A Trump-kormány összes korábbi bejegyzését archiválják, és más felhasználói-fiókokra költöztetik, tehát nem vesznek el teljesen.
Két új szabadalmi bejegyzés arra utal, hogy az Apple fontolgatja a Touch ID-t és a kijelző alatti kamerát az Apple Watch okosóráknál.
Rengeteg egyedi és bonyolult jelszót kell megjegyezned a sok-sok szolgáltatáshoz és programhoz? Óriási segítségedre lesz a minden platformon elérhető Sticky Password.
Új rendszer szabadalmát jegyeztette be a cég, mely szenzorokkal figyelné egy-egy online meeting résztvevőinek testbeszédét, ebből állapítaná meg, hogy az mennyire volt produktív.
A többi közösségi platform után már a Twitternek is van olyan funkciója, hogy 24 óra után eltünteti a bejegyzéseket. A gond csak az, hogy azok mégsem tűnnek el.
Egy iPhone-ról androidos okostelefonra váltani elsőre nehéz dolognak tűnhet, de valójában nem bonyolult.
Százalékosan is két számjegyű teljesítménynövekedést ígér az Intel az asztali Rocket Lake chipekhez.
Egy szabadalmi bejegyzés alapján sok szakértő arra tippel, hogy a Samsung a Galaxy S21 szériával az Apple iPhone 12 modelleket követné dizájnban.
Összevonják a Microsoft két fontos támogató oldalát, és a kiadási jegyzeteken is igazítanak. A változások a laikus felhasználók és a rendszergazdák életét egyaránt könnyebbé teszik.
A ThinkPad név védjegy a tartós, profi és nem mellesleg drága notebookokra, az idei felhozatalban pedig három, unalmasnak semmiképp sem mondható különc mutatkozik be hajmeresztő extrákkal.
Videón mutatta meg egy youtuber azt a maszkot, amit az Apple maga tervezett a koronavírussal szembeni védekezés jegyében.
Kiszivárgott mérési adatok alapján nem lép olyan nagyot előre erőben az iPhone 12 Pro Max, de azért több dolgot is érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatban.
A Fundo nevű alkalmazásban a tartalomgyártók beállíthatnak egy árat, amennyiért a közvetítésük nézhető, ezután csak azok csatlakozhatnak, akik megfizették a belépőjegyet.
Most épp egy szabadalmi bejegyzésben taglalta az Apple, hogy milyen lehet a követésre kitalált AirTags címke.
Az EEC-nél már be is jegyezték a 29 új NVIDIA videokártyát, amelyet az MSI hamarosan piacra dob majd.
Cikivé, vagy okafogyottá váltak a régebbi posztjaid? Egy praktikus menüpontnak köszönhetően akár az évekkel korábban megosztott tartalmakat is eltávolíthatod, akár tömegesen is.
A közösségi oldal gyakran rendez komoly irtást a közzétett tartalmakban, most már a koronavírussal kapcsolatos félrevezető információk is bekerültek a körbe.
Az E Ink újdonsága voltaképpen egy kihajtható e-könyv olvasó, amelyet jegyzetelő rendszerrel integráltak. Egyelőre prototípus fázisban van, de remélhetőleg hamarosan az üzletekben is találkozhatunk majd vele.
A Facebook vezérigazgatóját folyamatos kritikák érik amiatt, hogy nem regulázza meg kellőképpen az amerikai elnök bejegyzéseit, de szerinte ennek hátterében semmilyen titkos alku nincs.
Egy szabadalmi bejegyzés alapján a Huawei prémium mobiljait lehet a dokkoló segítségével asztali PC-vé (vagy valami olyasmivé) alakítani.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.