12 év börtönt kapott az egyik legnagyobb kriptocsalás szervezője
A Celsius kriptokölcsönző alapítója, Alex Mashinsky több milliárd dollárnyi ügyfélvagyont játszott el ígéretekkel és hazugságokkal.
A Celsius kriptokölcsönző alapítója, Alex Mashinsky több milliárd dollárnyi ügyfélvagyont játszott el ígéretekkel és hazugságokkal.
Közel sem tűnik megbízhatónak az Apple Intelligence értesítések összefoglalására szakosodott megoldása.
Minden eddiginél nagyobb magyar kriptobűnüggyel vádolják a Samandriel Group három vezetőjét.
A chatbot azt állította, hogy ő maga írta a diákok által beadott dolgozatokat, a tanár pedig hallgatott az algoritmusra.
Egy friss tanulmány szerint a vállalat nem volt őszinte, amikor a 18 év alattiak targetálásának befejezését ígérte.
A jelek szerint egy ismert bugnak köszönhető a szenzációs eredmény, a CPU-Z nem is hajlandó jegyezni a rekordot.
Egy halom androidos alkalmazás ígéri, hogy PS3-as, sőt PlayStation 4-et játékokat futtathatsz vele a telefonodon. Ez azonban egy orbitális hazugság.
Igaz-e, hogy Bill Gates már bő 3 hónapja megjósolta a világméretű járványt, amiben 65 millió ember hal majd meg? Nem, és bőven van még hazugság a koronavírussal kapcsolatban a neten.
A Facebook teret ad a hazug politikai reklámoknak, de bárki dönthet úgy, hogy kevesebbet néz majd ezekből.
Egyre nehezebb megmondani, hogy mi az, ami igaz. A weben elburjánzottak a hamis híroldalak, egy népszerű hazugság könnyen el tud terjedni. Megmutatjuk, hogyan blokkold a valótlanságokat.
Lelombozóan képzeli a hordható kütyük jövőjét a vállalat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.