Fontos lépéseket tesz a Microsoft, hogy megelőzze a következő kékhalál-incidenst
Bár a redmondi vállalat közvetlenül nem volt felelős a CrowdStrike-katasztrófát előidéző hibáért, most bejelentette, hogy jelentős változtatásokat fog végrehajtani.
Bár a redmondi vállalat közvetlenül nem volt felelős a CrowdStrike-katasztrófát előidéző hibáért, most bejelentette, hogy jelentős változtatásokat fog végrehajtani.
Az 5G alapú 3D-s konferenciahívásnál azt is hallani majd, hogy melyik irányból jön a hang.
A cupertinóiak elárulták, mikor kerül sor az idei WWDC fejlesztői konferenciára.
Hamarosan indul a Google fejlesztői konferenciája, ami egy új mobilt, mesterséges intelligenciás bejelentéseket és Android 15-ös híreket is hozhat.
Milliárdokat veszített a cég, miután a kamukonferenciával sikeresen megtévesztették az egyik alkalmazottját.
Eddig azt feltételezték, hogy az Apple megvárja vele a júniusi fejlesztői konferenciáját, vagyis a 2024-es WWDC-t.
A Galaxy-tulajdonosok nem lesznek többé a laptopjukhoz szegezve a videókonferenciák során.
A dubaji rendezvényre 18 000 résztvevő érkezett a világ számos országából.
A redmondiak rendíthetetlenül hisznek a mesterséges intelligenciában, így számos izgalmas szolgáltatással gyúrnak rá a témára.
Elon Musk egy konferencián vitatta meg a mesterséges intelligencia térnyerésének kérdéskörét Rishi Sunak brit miniszterelnökkel.
Több influencer is megkapta a csomagot, amely számos jóságot rejt magában.
Előfizetői ingyen kapják az új MI-generálta kiegészítő szolgáltatást.
A Google mesterséges intelligenciája egészen új szintre emelte a videokonferenciás szűrők műfaját.
Egy neves szivárogtató szerint több új Macre is számíthatunk a közelgő WWDC fejlesztői konferencián.
Hamarosan kezdetét veszi a WWDC fejlesztői konferencia, amelyen az Apple új AR/VR-sisakja is színre léphet.
A Microsoft éves fejlesztői konferenciáján sok érdekesség elhangzott, de a legfontosabb az, hogy a mesterséges intelligencia mindenhová beteszi a lábát.
A ChatGPT egyik riválisa is a konferenciaplatform részévé válik.
Egy újabb hologram, ami lehetett volna egy email is...
Már a green screen technológiát is támogatja a Microsoft konferenciaplatformja.
A régen pletykált VR headset és új Macek is bemutatkozhatnak az idei WWDC23 konferencián.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.