Egyetlen alkatrész miatt csúszhat az iPhone 15 megjelenése
Nem biztos, hogy Apple-nek sikerül minden idei mobilját egyszerre piacra dobnia.
Nem biztos, hogy Apple-nek sikerül minden idei mobilját egyszerre piacra dobnia.
A zöld csapat fontos szereplő a mesterséges intelligenciás alkalmazásokra szánt számítógépek piacán.
Több százalékot is vesztett az Intel, amit az AMD lelkesen felcsipegetett.
Az elektromos autózás már nem csak a gazdagok kiváltsága.
Sajnos azonban sokan nem örülhetnek majd a rendhagyó újdonságnak.
Beszédes adat látott napvilágot az Apple használtpiaci részesedéséről.
A saját tervezésű chippel az Nvidia tortájából is méretes szeletet szakíthatnak.
A cupertinói cég ugyanis elvesztette az elsőségét az okostelefonok kategóriájában.
A legfrissebb szivárgások szerint a Razr Lite még idén megjelenhet.
Az Asus megerősítette, hogy minden piacon elérhető lesz a kézikonzol.
Tavaly hatalmasat zuhant az NFT-k iránti érdeklődés, de ez úgy tűnik, hogy Pumped Gabót a legkevésbé sem állítja meg, piacra dobta első kollekcióját.
Még sok időre lesz szükség a technológia tényleges elterjedéséhez.
Hirtelen a visszaesés legnagyobb vesztesei lettek a cupertinóiak.
A PlayStation Vita kudarca óta messzire kerülte a Sony a handheld gépek piacát.
A kijelzők piacának veterán szakértője már ismerni véli az Apple terveit.
A telefonok és a fülhallgatók mellett nem lehetett kérdés, hogy sörre is szükség van a cég kínálatában.
A ChatGPT-hez hasonló generatív rendszerek körülbelül 7 százalékkal emelhetik a Föld teljes GDP-jét.
A használt hardverek piacát sokan igazi vadnyugatnak tartják, de valójában nem annyira borús a helyzet.
Új középkategóriás modellekkel támadja a hazai piacot a Redmi, és a Redmi Watch 3 okosóra is megérkezett.
Az egyik már Kínában jó ideje kapható, a másik azonban egy teljesen új készülék.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.