Megújul a Google kinézete
Frissül a logó, menüvé alakul a felső navigációs sáv.
Frissül a logó, menüvé alakul a felső navigációs sáv.
Jamaucsi Hirosi játékkártyagyárból a nemzetközi videojáték-piac egyik legmeghatározóbb vállalatává tette a Nintendót.
Az Apple vezérigazgatója szerint nem érdekli őket a hulladék telefonok készítése.
A Stanfordi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy áramtermelésre is használható a szennyvíz.
Az NCS WinVisible egyetlen gyorsbillentyűvel likvidálja a kijelölt alkalmazásokat.
A Calico vezérigazgatója Art Levinson, az Apple és a Genentech igazgatótanácsának elnöke lesz. Elsősorban egészségügyi és biotechnológiai kutatásokkal foglalkoznak majd.
Elsősorban a Windows Phonre-ra lehet majd veszélyes a vállalat terméke.
A közkedvelt színész-harcművész a négy évtizedes karrierje során összevásárolt szuvenírjeit -köztük több száz éves szantálfa házakat - szeretné kiállítani a pekingi JC Worldben.
Eddig meglepően pozitív vélemények övezik az iPhone 5S-t.
A vállalat hardvergyártó partnerei segítségével dobja piacra a 7 colos eszközt.
A G.Skill memóriái négycsatornában, 4072 MHz-en működnek.
Egy ideje már tudjuk, hogy az iPhone 5-nek búcsút kell intenünk: de vajon méltó utód az iPhone 5C?
Magyar nyelven is elérhető a böngésző kiadás előtti utolsó előzetese.
Állítólag még a nagy amerikai szolgáltatóknak is borzasztóan kicsi készleteik vannak.
Egy amerikai bíróság úgy döntött, a szólásszabadság része a lájkolás.
Az okostelefon-felhasználók hamarosan aktív internetkapcsolat nélkül is megnézhetik majd a YouTube-videókat.
A Windows RT-s tábla mellett az érintős Ashák felét el kívánhatja kaszáltatni a cég.
A patch megérkezéséig a Microsoft kiadott egy Fix It csomagot.
A Mouse Lock fokozza a gépünk biztonságát azzal, hogy nem engedi a kurzort mozgatni.
A Tesla alapítója a Financial Times-nak nyilatkozva jelentette be, hogy a cég beszáll az önvezető autók piacára.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.