Hirdetés

A Microsoft megpróbálta hadászati célokra eladni a DALL-E képgenerátort



|

Ha a redmondiakon múlik, az amerikai hadsereg is hasznát vehette volna az OpenAI mesterséges intelligenciás megoldásának.

Hirdetés

A ChatGPT, a DALL-E képgenerátor és a Sora videógenerátor mögött álló OpenAI gyakorlatilag kéz a kézben jár a Microsofttal, hiszen a redmondi vállalat több mint 10 milliárd dollárt fektetett a 2016-ban alapított mesterséges intelligenciás startupba, így szabadon használhatja annak technológiáit a különböző szolgáltatásaiban, legyen szó ingyenes vagy előfizetős megoldásokról.

Egy friss jelentés most arra világít rá, hogy ennek keretében a Microsoft még azzal is megpróbálkozott, hogy harctéri tevékenységeket segítő eszközként adja el a DALL-E képgenerátort.

Hirdetés

A The Intercept nemrég hívta fel rá a figyelmet, hogy egy nyilvánosan hozzáférhető prezentáció alapján a Microsoft 2023 októberében előadást tartott az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának, amelyben az Azure felhőszolgáltatás keretében elérhető generatív mesterséges intelligenciás funkciók lehetséges felhasználási területeire igyekezett felhívni a figyelmet.

Az ide kattintva teljes hosszában elérhető dokumentum 9. oldala különböző feladatokat sorol az adatelemzéstől az automatizált dokumentumgeneráláson át a chatbotokkal hajtott virtuális asszisztensekig, az "Advanced Computer Vision Training" szekcióban pedig az is szerepel, hogy a DALL-E akár ütközetmenedzsment-rendszerek kiképzéséhez is hozhat létre képi anyagokat. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy a csatákban használt informatikai rendszereket a DALL-E által generált illusztrációkkal tökéletesíthetnék.

A The Intercept érdeklődésére a Microsoft megerősítette, hogy valóban előadta a védelmi minisztériumnak az ötletet, a Pentagon viszont nem élt vele. A vállalat szerint a dián olvasható eset csak egy lehetséges felhasználási eset azok közül, amelyekkel az ügyfelekkel folytatott konzultációkból merítve álltak elő.

Az ügy érdekessége, hogy a DALL-E-t kifejlesztő OpenAI irányelvei tiltják a cég technológiájának fegyverek kifejlesztésében, valamint emberek és anyagi javak sérülésével járó megoldások létrehozásában való felhasználását, amit a vállalat a The Interceptnek adott nyilatkozatában is megismételt, kikötve, hogy ők nem vettek részt a prezentáció elkészítésében, és nem folytattak egyeztetéseket a Védelmi Minisztériummal az abban felvonultatott képességekről.

A hadseregek mindenesetre világszerte érdeklődnek a mesterséges intelligencia iránt, ami a legutóbb az izraeli védelmi erők által használt, sokszor végzetes tévedéseket elkövető AI-megoldások kapcsán került be a hírekbe.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.