Hihetetlen mérnöki bravúrral mentette meg a NASA a Voyager-1 űrszondát attól, hogy örökre elveszítse a kapcsolatot a Földdel. A közel öt évtizede úton lévő szonda 23 órányira van tőlünk rádiójelekben mérve, és immár több mint 15,5 milliárd mérföldre sodródott a bolygónktól, messze az intersztelláris tér hideg és ismeretlen világába. A mostani beavatkozásra azért volt szükség, mert a szonda tartalék hajtóművei (amelyek az utóbbi húsz évben segítették az iránytartásba) kezdtek meghibásodni. Ha ezek leállnak, a Voyager-1 örökre elveszhet a csillagok között.
A hajtóművek feladata, hogy apró impulzusokkal forgassák a szondát úgy, hogy az mindig egy iránycsillagra legyen beállítva. Ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy az antennája a Föld felé nézzen, és így a NASA mérnökei képesek legyenek kommunikálni vele. Azonban a tartalék rendszerek az évtizedek alatt eltömődtek és elkoptak, és a NASA-nál attól tartottak, hogy hónapokon belül teljesen működésképtelenné válhatnak. Ezt súlyosbította az a tény, hogy az ausztráliai rádióantenna, az egyetlen eszköz, amellyel jelenleg még parancsot lehet küldeni a Voyager-1-nek, éppen most esik át egy hosszabb karbantartáson, amely 2026 februárjáig tart.
Ezért a mérnökök egy bátor, szinte öngyilkosnak tűnő tervet dolgoztak ki: újra aktiválják azokat az eredeti hajtóműveket, amelyeket 2004-ben már lemondtak működésképtelenként. Az elmélet szerint a hibát nem maguk a hajtóművek, hanem a fűtőegységek áramköri hibája okozta. Ha sikerül újra bekapcsolni a fűtést, talán működésre bírhatják a 21 éve halottnak hitt rendszert.
A próbálkozás kockázatos volt: ha a hajtóművek idő előtt aktiválódnak fűtés nélkül, akár robbanás is történhetett volna. A csapat azonban belevágott, és húsz percen belül megérkezett a válasz: a fűtők hőmérséklete meredeken emelkedni kezdett. A hajtóművek újjászülettek.
"Fantasztikus pillanat volt. A csapat morálja az egekben járt"
- mondta Todd Barber, a misszió hajtóműfelelőse.
A Voyager-1 és a testvérszondája, a Voyager-2 1977-ben indultak útnak, eredetileg csak Jupiter és Szaturnusz vizsgálatára. Az öt évre tervezett küldetésből 48 év lett, a két szonda összesen négy bolygót, 48 holdat és számos gyűrűrendszert vizsgált meg, és ma már az egyetlen ember alkotta objektumként haladnak a helioszférán túl, az intersztelláris térben.
Az évtizedek során a rendszeres energiaveszteség miatt a NASA fokozatosan leállított különböző fedélzeti rendszereket, hogy életben tartsák a kommunikációs csatornákat. A cél jelenleg az, hogy legalább 2025-ig fennmaradjon a kapcsolat, most azonban, az újraélesztett hajtóművekkel és az ideiglenesen még elérhető antennával, talán még tovább is kitolható ez a határidő.
A Voyager-1 újabb csodát tett: egy már-már múzeumba illő technológia még mindig képes túlélni az univerzum leghidegebb és legkegyetlenebb vidékein. És miközben az emberiség újra a Hold és a Mars felé fordul, a csillagok közé küldött hírnökei még mindig válaszolnak.