A Spotify a Financial Times értesülései szerint egy új funkcióval szeretné bővíteni a szolgáltatását, amely során egy saját remixek készítésére alkalmas AI-lemezlovast adna a felhasználók kezébe.
Ez azonban öt dollárral, tehát körülbelül 1625 forinttal növelné az előfizetés jelenlegi árát, amennyiben élni szeretnénk az extrával.
Az újdonság állítólag 2027 első negyedévében válhat elérhetővé, amelyet a februárban esedékes Grammy-díjátadón fognak bemutatni. A Spotify a megjelenésig hátralévő időt különböző kiadók meggyőzésével tölti, amelyek a Suno ellen folyó perek fényében, valószínűleg nem lelkesednek túlságosan az ötlet hallatán.
Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi állás szerint a mixelés lehetősége egyelőre teljesen opcionális funkcióként érkezhet, tehát a mostani előfizetőket a pluszköltség nem terheli majd a bevezetést követően, ez azonban bármikor változhat.
A legnagyobb problémát azonban egyelőre nem az árazás jelenti, hanem, hogy a Spotify állítólag képtelen rábeszélni a művészeket arra, hogy a nevüket adják a funkcióhoz.
A jelenlegi állás szerint ugyanis a kortárs előadók sokkal nehezebben akarják áruba bocsátani a diszkográfiájuk, mint az idősebb zenészek és énekesek. A Spotify állítólag azzal kívánja vonzóbbá tenni a szerződési feltételeket, hogy az aláírást követően bármikor felbontható, ha esetleg aggályok merülnének fel. Az AI segítségével készült remixek ráadásul az eredeti számok mellett is megtalálhatók lennének, a lejátszásokból származó bevétel pedig továbbra is az előadót illetné. Gustav Soderstrom, a Spotify vezére szerint ez egy remek lehetőség a művészek számára, hogy a bevételszerzés új módjait is kipróbálják, azonban kérdéses, hogy ez a megközelítés mennyire vonzó előadói szempontból.