Hirdetés

Elektronikus képernyővédőn ügyködik a Google



|

Mesterséges intelligencia figyelmeztetné a felhasználót, ha valaki más is bámulja az okostelefonjának a képernyőjét.

Hirdetés

A Google mérnökei kifejlesztettek egy olyan eszközt, ami képes figyelmeztetni az okostelefon-használókat, ha a kijelzőjüket egy idegen bámulja. Ez az elektronikus képernyővédő, és Kaliforniában élesben is bemutatják a jövő héten, a NIPS konferencián. 

Hirdetés

Mit tud és hogyan működik az elektronikus képernyővédő? Valójában ez egy szoftver, ami gépi tanulással okosodik, és a készülék előlapi kameráját használja arra, hogy beszkennelje az arcokat. 

Amennyiben a szoftver azt érzékeli, hogy olyan valaki nézi a kijelzőt, aki nem az eszköz tulajdonosa, akkor a felhasználót figyelmezteti rá, hogy veszélyben a magánszférája. 

A demó alapján a szoftver képes megzavarni egy Hangouts-beszélgetést is, amikor azt érzékeli, hogy a vállunk mögül valaki kukkolja a képernyőt. Egy pillantást 2 milliszekundum alatt érzékel a program, az arcfelismerés 47 milliszekundumba telik. 

A kutatók szerint az elektronikus képernyővédő minden fényviszony mellett remekül működik, és több beállásban is érzékeli a fejeket. 

Ez az újítás akár a következő Android egyik különlegessége is lehetne, de jelenleg inkább csak egy belsős, kísérleti projektnek tűnik, amit valamilyen formában talán hasznosítanak a jövőben. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.