Hirdetés

Ismét itt a hivatalos app, ami megmondja, hogy futtathatjuk-e a Windows 11-et



|

Visszatért a PC Health Check, és az ígéretek szerint most hasznosabb lesz, mint a legutóbb volt.

Hirdetés

Már nincs messze Windows 11 október 5-i rajtja, a Microsoft pedig a nagy hajrában igyekszik megkönnyíteni a felkészülést, így ismét elérhetővé tette a hivatalos alkalmazást, amellyel ellenőrizhetjük, hogy megfelel-e a PC-nk a hardveres követelményeknek.

A PC Health Check neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen a szoftver eredetileg még a júliusi bejelentés után jelent meg, ám olyan rosszul működött, hogy néhány nap után inkább visszavonták a redmondiak.

Hirdetés

Az innen letölthető frissített változat viszont elvileg már képes érthető tájékoztatást adni a számítógépünk kompatibilitásáról. A magyarul PC-állapotellenőrzésnek hívott programot elindítva csak a kék "Ellenőrzés most" gombra kell nyomnunk, és rövidesen megkapjuk az eredményt.

A Windows 11 gépigénye körül ugyan volt némi huzavona, de mostanra nagyjából tiszta, hogy milyen hardver kell az új operációs rendszerhez: legalább kétmagos, 1 GHz-es processzor, 4 GB RAM és 64 GB tárhely, az alaplap esetében pedig már előírás az UEFI és a SecureBoot.

A másik, sokat emlegetett követelmény az extra biztonságért felelős TPM 2.0 kriptoprocesszor. Ez ma már rengeteg alaplapban megtalálható, viszont nem mindig van engedélyezve a működése, amit a BIOS-ban lehet elvégezni. Fontos azonban megjegyzeni, hogy a Windows 11 eddigi béta verziói futottak nélküle, így elképzelhető, hogy a gyakorlatban nem okoz majd gondot a hiánya.

A Windows 11-ről részletesen is tájékozódhatsz korábbi áttekintésünkből, melyben alaposan kiveséztük az operációs rendszer tesztváltozatát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.