Hirdetés

Még nagyobb teret hódíthat magának az AMD, aggódhat az Intel



|

A két gyártó versengésével valószínűleg csak jól járnak a fogyasztók.

Hirdetés

Mindkét nagy CPU-gyártó, az AMD és az Intel is komoly rajongótáborral rendelkezik, hiszen mindketten évek óta kiváló processzorokkal szolgálnak. A két vállalat régóta verseng egymással, és igyekeznek időről időre bivalyerős alkatrészekkel meglepni a felhasználókat, ráadásul a jelek szerint egyikük még tovább erősödhet a jövőben, ami végezetül akár árháborúhoz is vezethet.

Az már korábban kiderült, hogy elég bőséges hónapokat tudhat maga mögött az AMD, ám a MarketWatch jelentése szerint idén akár a 14,65 milliárd dollárt is elérheti a vállalat teljes bevétele. A Cowen elemzője, Matthew Ramsay szerint a gyártó továbbra is folytatja térhódítását a nagy és növekvő piacokon, ráadásul nem is tűnik úgy, hogy csökkenne ez a lendület.

Hirdetés

Az AMD előretörésével pedig a fogyasztók várhatóan nagyon is jól járhatnak, ugyanis a folyamatos térnyerés válaszlépésre kényszerítheti az Intelt. A Citi Research munkatársa, Christopher Danley szerint is egyre nagyobb részt szerezhet magának az AMD a piacból az elkövetkező években, ám az Intel várhatóan aggresszívan válaszolhat minderre, és árháborút indíthat 2021 második felében, hogy megtartsa a piaci részesedését. Ez a gyakorlatban többek közt azt jelentheti, hogy alapos árcsökkenésen esnek át az Intel már megjelent processzorai.

Persze simán elképzelhető, hogy az AMD is hasonlóképpen reagál majd a versenytárs reakciójára, ám a két gyártó versengésének a fogyasztók, vagyis mi igazából nagyon is örülhetünk majd - feltéve, hogy megszűnik a súlyos chiphiány.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.