Hirdetés

Milliós összegekért loptak profilokat a Facebook saját alkalmazottjai



|

Kenőpénzért cserébe elvettek és visszaadtak profilokat, pedig semmi joguk nem volt hozzá.

Hirdetés

Az elmúlt néhány évben egyre több, a Metához köthető alkalmazott kapott hozzáférést egy cégen belüli eszközhöz, amivel könnyedén visszaállíthattak bárki számára profilokat. Most úgy tűnik, hogy a vállalat véget vetett ennek a tendenciának, hiszen kiderült, hogy több esetben is olyan személyek kaptak hozzáférést profilokhoz, amikhez semmi közük nem volt, ehhez pedig mindössze egy kis kenőpénzre volt szükség, amit a Meta emberei gond nélkül elfogadtak.

A The Wall Street Journal egy névtelen forrásra hivatkozva azt állítja, a Meta több, mint két tucat alkalmazottat rúgott ki, miután megtudták, hogy azok jogtalanul vették át az irányítást több profil felett az elmúlt évben. Néhány alkalommal ezt hackerek kedvéért tették, kenőpénzért cserébe.

Az elkövetők között voltak Meta alkalmazottak, külsős vállalkozók, például biztonsági őrök, akik barátoknak és családtagoknak segítettek visszajutni a profiljukba, miután a hivatalos támogatás haszontalannak bizonyult. Ha ez nem lenne elég, páran azután is hozzáfértek az eszközhöz, hogy elváltak az útjaik a Metával.

Hirdetés

A biztonsági őr esete kifejezetten mókás. A Meta őt 2021-ben rúgta ki, miután megvádolták azzal, hogy Instagram profilokat lop el. A volt alkalmazott azt mondta erre, hogy ő csak segített a barátainak és rokonainak, körülbelül 20 esetben, akik kizárták magukat a profiljukból, ami teljesen hihető (nem). A vállalat kitiltotta őt a Facebookról és az Instagramról, továbbá beperelték volt alkalmazottjukat.

Egy másik esetben kiderült, hogy egy Orange megyében élő modell 7,000 dollárt (körülbelül 2,7 millió forint) fizetett egy összekötőnek, hogy visszaszerezzék az Instagram profilját, a rajta levő 650 ezer követővel.

A háttérben az Online Operations (Oops) névre hallgató eszköz áll, amit eredetileg azért készítettek, hogy közszereplőknek, hírességeknek és üzleti partnereknek segítsenek, csak végső esetben. 2017 és 2020 között az Oops feladatok megduplázódtak, 22 ezerről több, mint 50 ezer műveletre nyomták fel a számokat az illetéktelen hozzáférők, végül ez szúrhatott szemet a Metának.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.