Hirdetés

Most éppen a Vénuszra vinne embereket a tragikus Titanic-expedíció finanszírozója



|

Óriási ambíciókkal lépett színre az OceanGate életben maradt társalapítója.

Hirdetés

Júniusban egy csapásra híressé, vagy inkább hírhedté vált a 2009-ben életre hívott OceanGate neve, amely egy saját tervezésű tengeralattjáróval szállított gazdag turistákat a szerencsétlenül járt Titanic ócenjáró roncsaihoz. A cég 14. expedíciója súlyos tragédiával végződött: a víznyomás összeroppantotta a Titan búvárhajót és annak 5 utasát, köztük az egyik alapító Stockton Rushhal.

Mint a baleset körüli híradásokból kiderült, az OceanGate-et előzőleg több szakértő is figyelmeztette, hogy életveszélyes a tengeralattjáró karbonszálas konstrukciója, ám a cég lényegében azzal hárította el a kritikákat, hogy a biztonsági előírások betartása és a megfelelő tesztelés csak lassítja az innovációt. A Titan megsemmisülése után a vállalkozás ugyan teljesen felszívódott, az OceanGate másik társalapítójának azonban továbbra is nagy tervei vannak.

Hirdetés

Az Insider által közölt interjúja szerint a milliárdos Evan Söhnlein most azt tervezi, hogy 2050-ig ezer embert költöztet a Vénusz légkörébe. A Föld szomszédja a pályája legközelebbi pontján 38 millió kilométerre halad el tőlünk, s habár a felszíni hőmérséklete 475 Celsius-fok körül van, az üzletember szerint mégis élhető lehet a fajunk számára.

Söhnhlein ennek kapcsán azokban a kutatásokban bízik, amelyek szerint a Vénusz atmoszférájának 30 km-es magasságban található rétege alkalmas lehet az emberi életre, mivel ott alacsonyabb a hőmérséklet és az egyébként a földi 90-szeresére rúgó légnyomás is mérsékeltebb. A befektető ezért egy lebegő űrállomást alakítana ki, amely ellenállna a felhőkben található kénsavnak, és emberek százait lenne képes befogadni.

A milliárdos tisztában van vele, hogy az ötlet hallatán még az űriparon belül is sok szakértő felvonná a szemöldökét, szerinte viszont a vénuszi kolónia semmivel sem ambiciózusabb cél, mint az a terv, hogy 2050-ig egymillió embert költöztessünk a Marsra. Az Insidernek nyilatkozva Söhnhlein elárulta, hogy gyerekkora óta arról álmodozik, hogy egy több bolygót lakó fajjá tegye az embert, és hogy az OceanGate-et is azért finanszírozta, mert a földi körülmények között a mélytengeri expedíciók állnak a legközelebb az űrutazáshoz, így végső soron ez is közelebb vitte a víziójához.

Az interjúból sajnos nem derül ki, hogy a Vénuszra vezető utazásban is számítanak-e a Logitech olcsó kontrollereire, vagy hogy ezúttal kikérik-e az iparági szakértők véleményét. Az OceanGate-tragédia kapcsán viszont Söhnhlein úgy nyilatkozott, hogy igenis tovább kellene vizsgálni a karbonszálas tengeralattjárókban rejlő lehetőségeket, mivel az efféle kockázatvállalás nélkül még mindig barlangokban élnénk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.