A Microsoft óriási cég, és egy óriási cégről feltételezhetjük, hogy az ereje is végtelen. Éppen ezért is olyan megdöbbentő (vagy éppen felemelő?) látni, amikor a sok apró egyén képes szembeszállni az óriással és nem csupán megállítani, hanem visszavonulóra kényszeríteni. És egyre inkább úgy tűnik, ez még csak nem is a vége a történetnek.
A Windows 10-ről Windows 11-re váltásról van szó, amit a Microsoft első nekifutásra szimplán erővel próbált letolni az emberek torkán. Már az első bejelentéskor látható volt, hogy eddig soha nem tapasztalt ellenállásba fog ütközni a redmondi cég, mégpedig amiatt, mert
a Windows 10 talán túl jól is sikerült!
A felhasználók egyszerűen nem akarnak váltani a Windows 11-re, és erre számos indokot hallottunk. Mindjárt itt a kötelező online fiókos beléptetés, az agresszív adatgyűjtés, a kevés újdonság, a kevés exkluzív szolgáltatás és applikáció. Mind a mai napig a Windows 10 mindenre képes, amire a Windows 11 is. Amire pedig nem, azt segédprogramokkal hozzá lehet adni, és ezt a gyakorlatot már jól ismeri minden Windows-felhasználó.
Éppen ezért szeretik és használják annyian a Windowst: kapnak egy alaprendszert, ami lehet, hogy nem mindenben a legjobb, de mesés kompatibilitása van akár 10-20 évre visszamenőleg hardveresen és szoftveresen is, így mindenki úgy alakíthatja gépét és annak tudását, hogy az a legjobban passzoljon elvárásainak.
2025 végén ott tartunk, hogy a Windows 10 felhasználói bázisa 1 milliárd PC felett van, ráadásul ennek fele hardveresen nem is támogatja a Windows 11-et. A Windows 11-ről pedig szinte minden frissítés kapcsán kiderül, hogy valami félresikerült - vagy a sötét mód, vagy a jelszó gomb "rosszalkodik" - valahogy képesek a redmondiak azt is elrontani, ami egyszer már működött. És persze ahelyett, hogy ezeket nem rontanák el, sőt a stabilitáson, sebességen, megbízhatóságon javítanának rengeteget, csak az AI-t erőltetik, hiszen a nagy hype e mögött van, a nagy pénz ebben van.
Szoftver: gond, hardver: gond
Szóval szoftveres oldalról nem sok csábító túlajdonsága van a felhasználók és cégek számára a Windows 11-nek, és a helyzet az, hogy hardveresen sem jobb a helyzet. A Windows 11 speciális konfigurációt követel meg Secure Boottal és modern CPU-val, a tárhelyigénye nem lett kisebb és még csak gyorsabban sem fut, mint elődje, sőt éppen ellenkezőleg. Ha pedig a hivatalos előírások szerint szeretnél váltani az új rendszerre, könnyen lehet, hogy PC-t kell fejlesztened vagy vásárolnod. Márpedig ha valamit most javasolhatunk, az éppen az, hogy ezt a kettőt ne tedd!
Már most is az egekbe szöktek a komponensek árai, 2026-ban pedig a vártnál is drágább lesz a gépfejlesztés, emelkedik az új PC-k ára is, vagyis a Microsoft nem reménykedhet abban, hogy a felhasználók és cégek megrohamozzák a szaküzleteket, hogy új PC-t vásároljanak.
Szintén a Microsoft óriási erejének hatástalanságát mutatja, hogy a Linux soha nem látott erősödésbe kezdett, ráadásul az eddig érinthetetlen gaming oldalon feltűnt egy fajsúlyos szereplő a Valve személyében, amely egyre izmosodó gaming ökoszisztémáját Linux alapokra építgeti.