Hirdetés

Hihetetlen dolgok történnek a LeEconál



|

Óriási lejtőn száguld a szakadék felé a LeEco: az elnök vagyonából 182 millió dollárt is befagyasztottak a tartozások miatt.

Hirdetés

Nem is olyan régen a LeEco még világuralomra tört az okostelefonok, tévék és robotautók piacán, azonban most elképesztő méretű lejtőn gurul a megsemmisülés felé. 

Hirdetés

A cég kénytelen volt az amerikai terjeszkedést leállítani, a helyi munkaerejének a 80 százalékát elbocsátani. Végül a Szilícium-völgyben megépített főhadiszállását is eladta a vállalat. Mindez nem fedezte a tartozásait, ezért a sanghaji bíróság most a LeEco alapítójának, Jia Yuetingnek a vagyonából 182 millió dollárt befagyasztott

A vagyon befagyasztása közvetlen következménye annak, hogy a LeEco több mint 6 milliárd dollárnyi készpénzt szerzett a befektetőktől a tavalyi évben, azonban az ígéreteit nem tudta beváltani. 

A bíróság döntése előtt egy ideje már nehezen boldogult a tartozásaival a cég, a múlt héten a Yidao Yongche (olyan, mint az Uber) is új gazdára talált, miután a sofőröket több hónapja nem fizették. 

A LeEco rég nem fizet a saját dolgozóinak és a beszállítóinak sem, ami meglehetősen szorult helyzetbe hozza a gyártót. 

A LeEco nagyszerű példája lett annak, hogyan ne működtessen valaki egy nemzetközi tech birodalmat. Sajnos azonban a szomorú történet okán rengetegen vesztették el az állásukat, rossz vezetői döntések miatt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.