A csillagos égig nőne a zafírüveges iPhone ára
Éppen ezért talán egyedül az iWatch-ra kerül az anyagból.
Éppen ezért talán egyedül az iWatch-ra kerül az anyagból.
Egy pletyka szerint az Apple nem fogja a feje tetejére állítani a piacot.
Új megoldás kíváncsiskodók ellen, zeneírás és fotózás egyszerűen - avagy a legérdekesebb új alkalmazások az App Store-ban.
A keresőóriás a Foxconn üzemeinek automatizálásáról tárgyal. Tavaly számos robotikával foglalkozó céget vásároltak fel.
Akár évi 100 millió iPhone teljes beburkolására is elég, amit az Apple tervez.
Egy sérülékenységnek hála másodpercenként több ezer spamet kaphatunk.
Válaszul a történtekre néhány felhasználó szétverte az iPhone-ját.
Tavaly szeptember óta az első nagy frissítés érkezik az Apple mobil rendszeréhez.
A cég lemásolta a kanadaiak billentyűzetét, a bíróságon pedig megvan a véleménye.
Mivel a Samsung a főszponzor, ezért tilos lesz almás logót mutogatni.
A német IPCom szerint az iPhone gyártója megsértette egy Európában bejegyzett 3G- és LTE-eszközökkel kapcsolatos szabadalmát.
A világon egyedülálló Apple boltot nyithatnak Isztambulban.
India mellett két másik piacon is lesz olcsó iPhone.
Egy letisztult RSS olvasó és a Facebook új alkalmazása is megérkezett a héten.
Ezen megoldás még az Apple iPhone 5S-ben használtnál is elegánsabb volna.
Az ARM szerint az Apple kénytelen lesz beadni a derekát az igényeknek.
Legalábbis ezt állítja a KDB Daewoo Securities jelentése.
A Wisconsini Egyetem egy 1996-os szabadalomra hivatkozva kopasztaná meg az Apple-t.
A világ különféle részein dolgozó stábokat FaceTime-on keresztül dirigálták, a felvett anyagokat egy Macen vágták meg.
A Healthbook minden egészségügyi adatot rögzítene az iOS 8-ban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.