Már tesztelik az összehajtható iPhone-t, 2022-ben érkezhet
Kínai források szerint a Foxconn és más cégek már az összehajtható iPhone-ok mintadarabjait gyártják.
Kínai források szerint a Foxconn és más cégek már az összehajtható iPhone-ok mintadarabjait gyártják.
A Qualcomm kormányzati engedélyt kapott, hogy 4G mobillapkákat adjon el a kínai gyártónak. Ez persze csak a kezdet, a mostani engedély még nem húzza ki a kínai gyártót a pácból.
Az esetről már korábban is lehetett olvasni, de nemrég a vállalat is hivatalos megerősítést adott.
Kína 12 másik műholddal egyetemben küldte a világűrbe az egyébként széles körben továbbra sem elterjedt 5G utódját.
Kínában mindössze 50 dollárba kerül a 8K-s Xiaomi Mi Box 4S Pro Android TV box, az viszont rejtély, hogy máshová mikor jut el.
A keleti Black Friday-nek is nevezett 11-11 akciók is egyre népszerűbbek világszerte, a Keysworlds webáruház pedig kiváló kedvezményeket kínál Microsoft szoftverekre.
A Huawei mobilok és tabletek alkalmazásboltjába villámgyorsan kerülnek fel a legnépszerűbb játékok - össze is szedtünk négyet, amellyel garantáltan jól fogsz szórakozni.
A keleti Black Friday-nek is nevezett 11-11 akciók is egyre népszerűbbek világszerte, a Keysoff webáruház pedig kiváló kedvezményeket kínál Microsoft szoftverekre.
Várható volt, hogy Kínában sikert arat a Mate 40 széria, csak a luxuskiadású Porsche Design Huawei Mate 40 RS-re 200 000 előrendelés érkezett.
Egyre több cég kaphat különleges engedélyt a Huawei-jel való közös munkára, újra van remény a Huawei mobilpiaci feltámadására.
Az Egyesült Államok tiltása miatt a kínai cég meglehetősen nehéz helyzetbe került, most azonban a jelek szerint lassan visszakaphatja partnereinek egy részét. Jó kérdés persze, nincs-e mindehhez már túl késő.
Tovább színesíti a kínálatát a OnePlus, ezúttal két olcsó mobilt hozott a Nord sorozatába, amelyekre a ma már ritkaságnak számító jackcsatlakozó is jutott.
A népszerű videokonferenciás szolgáltatás immáron végpontok közötti titkosítást is kínál a nagyobb biztonság érdekében.
Kínában az egyik legnagyobb gyártó a Vivo, amely úgy döntött, hogy Európában is elérhetővé teszi az okostelefonjai egy részét.
A vállalat egyelőre nem árulta el a jármű árát, de azért néhány fontos részletről már lehullt a lepel.
Adataid biztonságát rendszeres biztonsági mentéssel tudod jelentősen növelni. A Softland Backup4all Lite 8 nem csupán rengeteg funkciót, de kényelmet is kínál.
A legtöbb szolgáltató felár nélkül kínálja a webtárhelyes csomagok mellé társított e-mail-címet is. Segítünk, hogy ebből a helyzetből kihozhasd a maximumot.
Mivel a net- és játékfüggőség súlyos probléma az országban, a kormány újabb lépéseket tesz a fiatalok elkallódásának megállítása érdekében.
A hajtogatható képernyő után most egy másik módszerrel próbálná meg növelni a kijelzőket az Oppo mobilgyártó.
A USA-val folytatott kereskedelmi harc következtében a gyártó kénytelen lehet lemondani az olcsó mobilokat gyártó divíziójáról: eladó a Honor.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.