Facebook app sem lesz a jövőbeli Huawei mobilokon
A Facebook is beállt a sorba, de azért a meglévő Huawei eszközökön használhatóak maradnak a szolgáltatásai - egészen addig, amíg a Google sem vonja meg a maradék támogatást.
A Facebook is beállt a sorba, de azért a meglévő Huawei eszközökön használhatóak maradnak a szolgáltatásai - egészen addig, amíg a Google sem vonja meg a maradék támogatást.
A szoftveróriás azzal érvel, hogy ha a Huawei telefonokat elvágják az Androiud frissítésektől, az biztonsági káoszhoz vezethet.
Az Apple első embere szerint az óriáscég nem kerül kínai feketelistára, és mindkét oldal kölcsönösen tiszteli egymást.
Megérkeztek az elsősorban üzleti felhasználásra szánt, 16 TB kapacitást kínáló Exos X16, IronWolf és IronWolf Pro merevlemezek.
A kínai kormány nagy mértékben lecsökkentette a LED-gyártók támogatásait. Óriási bajba kerülhetnek, ha nem alkalmazkodnak a megváltozott piaci helyzethez.
Hat új országban nyílt meg Elon Musk hipszterjárgányának előrendelése, és úgy tűnik, amit tilos Kína és az USA között az egyik irányban, azt a másikban nagyon is lehet.
Már lehet tudni, mire váltaná le az Androidot a kínai gyártó, és akad olyan partner is, aki engedett a szigorból. Persze ettől még semmi sincs megoldva.
Bár a kínai cég leginkább az olcsóbb mobilokkal kapcsolatban ismert, egy időben rápörögtek a csúcskategóriára is, ám aztán feladták a küzdelmet. Úgy tűni,, most újra megpróbálják.
Eddig ugyanis simán elérhető volt a Google Play kínálatában több olyan alkalmazás, amivel marihuánát lehetett rendelni. Mostantól az érdeklődők csak fű alatt tudják mindezt megoldani.
A június 1-i budapesti PlayIT a játékok mellett sok más programot is kínál: az ESET Lounge-ban például vírusirtó játékban vehetsz részt, és ha mindenkinél ügyesebb vagy, tiéd lehet egy Xbox One játékkonzol!
A pletykáknak megfelelően megérkezett a RedmiBook 14, a Redmi legelső laptopja.
A Project Limitless keretében, a Lenovónak és a Qualcommnak hála jön az első olyan laptop, ami a Snapdragon 8cx-re épít, és 5G-s kapcsolatot kínál.
Miközben Kínában kifogytak a készletek a túl nagy népszerűség miatt, sokan dühösek a véletlenszerű fantomérintéses hibajelenség miatt.
Whiskey Lake processzort és AMD Radeon grafikát kínál az Intel következő apró gépe.
A felső-középkategóriás notebook kilencedik-generációs Intel processzort és 144 Hz-es kijelzőt kínál.
A fekvő bokszolóba is lehet még egyet rúgni. Úgy tűnik, lassan a telefon burkolatán és pár nyomógombon kívül tényleg semmi sem marad, amit meghagynak a kínai vállalatnak.
Rengetegen felháborodtak az amerikai elnök legutóbbi magyarázatán. Eközben Amerika mindent elkövet, hogy Dél-Korea is kitiltsa a Huawei-t.
Az ARM is elfordult a Huaweitől, ami azt jelenti, hogy lőttek a Kirin chipeknek. Két nagy brit szolgáltató pedig dobta a kínálatából az 5G-s Huawei okostelefont.
A ZBox széria történetében először kínál Xeon processzorokat a QX3P3000 és a QX3P5000.
Három hónapig még hitelesítheti a rendszerfrissítéseket a Huawei, de új készüléket továbbra sem dobhat piacra Google-szolgáltatásokkal. Augusztus 19-ig van ideje tárgyalni Amerikának és Kínának.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.