Csatlakozott a Linux Alapítványhoz a Microsoft
Ezen felül bemutatkozott a Visual Studio 2017 és a Visual Studio for Mac.
Ezen felül bemutatkozott a Visual Studio 2017 és a Visual Studio for Mac.
Gyakorlatilag meg van lőve az, aki nagyobb SSD-t vagy több memóriát szeretne a későbbiekben.
A Microsoft véletlenül idő előtt leleplezte az újdonságot.
Az alkalmazás akár napi néhány terabájt szemétnek számító adatot is írhat a készülékek tárhelyére - mindez lerövidítheti azok élettartamát.
A laptop dobozában van kábel, de az utólag vásárolt töltőkhöz nem jár.
Új információk kerültek elő az Intel Skylake-X processzorairól.
Sorban állás nélkül, néhány kattintással juthatunk majd kedvenc menünkhöz.
Az új MacBook Pro portjait érintő kritikákra válaszolnak ezzel a lépéssel.
2017-ben csökkenhet a MacBook Pro vételára, illetve 32 GB RAM-mal is elérhetővé válik.
Vállalatok és oktatási intézmények életét könnyítheti meg a lehetőség.
Maga a marketingigazgató magyarázta el az okot egy érdeklődőnek.
Ehhez a feladathoz egy 10 290 vagy egy 13 990 forintba kerülő USB-C-Lightning típusú kábelre van szükség.
Elsőként MacBook Pro kapta meg a chipeket, játékra korlátozottan alkalmasak.
Az Apple és az LG gondoskodtak róla, hogy legyen mivel kiegészíteni az új MacBook Pro gépeket.
Nem forgalmazza többé a 11 hüvelykes modellt az Apple, és a 13 hüvelykes sem frissül.
A billentyűzet fölötti érintősáv dinamikusan változik a tartalom függvényében az eddigi leglaposabb és legkönnyebb MacBook Pro notebookokon.
Maga az Apple tett elérhetővé néhány képet az új MacBook Pro laptopjáról.
Az elemzők szerint az utolsó negyedévben a várakozás miatt 11 százalékkal zuhannak majd az Apple eladásai.
Az Apple következő asztali megoldásai csak 2017-ben mutatkozhatnak be.
Minimális feladatok, semmi játék és videoszerkesztés, de nem akarunk régit, használtat, zsákbamacskát? Ennyibe kerül a legolcsóbb asztali PC.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.