A GDC-ről sem hiányzik majd a Google
A kiterjesztett valóság jövőjét szeretné majd megmutatni a mobiljátékokban a Google, amely ott lesz a 2018-as GDC-n is.
A kiterjesztett valóság jövőjét szeretné majd megmutatni a mobiljátékokban a Google, amely ott lesz a 2018-as GDC-n is.
Egy felújított funkció segít törölni az alkalmazásokból, ha a készülék tárhelye lassan betelik.
Evan Blassnak hála már jóval a február 25-i bemutató előtt megpillanthatjuk a végleges modelleket.
2017 utolsó három hónapja alatt 19 milliárd új appot telepítettünk Androidra, és csak az Apple App Store-ban 11,5 milliárd dollárt költöttünk.
Az LG megerősítette, hogy valóban készül az új zászlóshajója, és pontosan akkor mutatja be, amikor szükségét érzi.
Sötét volt és köd, a turisták egy Jeep gépjárművel pedig a Waze-re hagyatkozva belehajtottak egy tóba.
A tesztek szerint a helyelőzmények funkció olyan dolgokat is összeszed rólunk, amikre nem is gondolnánk - például a kikapcsolt Bluetooth-modulunk alapján kiderül, hogy hol vagyunk.
2017-ben rekordszintre emelkedtek az okostelefonok vételárai - és nem csak az iPhone X, valamint a Galaxy Note 8 miatt.
Az LG a történelme során a második legjobb eredményét érte el, a mobilos divíziónak azonban nagyot kell gurítania legközelebb.
A OnePlus legújabb reklámjában egy kaktuszos teszten mérték össze a OnePlus 5T és a Samsung Galaxy Note 8 sebességét.
Megérkezett a Chrome 64 Androidra, és több újdonságot is tartogat.
Az Apple és a Samsung helyett egy Vivo nevű készüléken bukkan fel. Bár a név ismeretlen lehet, azért a mögötte álló fejlesztőket jól ismerjük.
A Samsung kiküldte a meghívókat a február 25-i médiaeseményre, és újragondolt kamerát emleget benne.
A gyártók sokféle védelmet beépítenek az eszközeikbe, de ahogy klasszikus mém-formában mondhatnánk, "az ellen nem véd", ha valaki... nos, nem okos.
Az EU szerint a Qualcomm visszaélt a vezető pozíciójával, amikor több milliárd dollárt fizetett az Apple-nek az exkluzivitás érdekében.
Akár már áprilisban is megjelenhet a RED Hydrogen One, amely 4V-s videók készítésére is alkalmas lesz.
A jelek szerint sem az LG G7, sem a Huawei P20 (P11?) nem debütál majd az idei MWC-n. A show sztárja egyedül a Galaxy S9-es sorozat lesz.
Simább grafikát és gyorsabb betöltési időt ígér többek között az új Firefox 58 böngésző.
Az eredeti Pixelek mellett a Nexus 6P-n és a Nexus 5X-en is működik a Camera NX.
Az almás cég világszintű nyomozásokért felelős igazgatója a Facebook biztonsági szakembereként folytatja.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.