A nyilvános arcfelismerő rendszerek betiltását javasolják az EU adatvédelmi szervei
Az EDPB és az EDPS az állampolgárok MI-alapú profilozását is megtiltaná az államszövetség területén.
Az EDPB és az EDPS az állampolgárok MI-alapú profilozását is megtiltaná az államszövetség területén.
Véget vetne a felhasználókat azonosító sütik használatának a Google, persze nem a privát szféra védelmének fehér lovagjaként, jöhet ugyanis a FLoC. De mi is ez?
A digitalizációs nyomás, illetve a növekvő árak miatt egyre többen fordulnak a használt hardverek irányába. Ha körültekintőek vagyunk, töredék áron kaparinthatjuk meg a céljainknak megfelelő eszközöket.
Összeszedtünk minden fontos információt, melyek fényében végre világos lesz, pontosan mit is takar a ray tracing kifejezés.
A Google Messages új funkciója hosszú béta időszak után került végre a felhasználók elé.
Csábító az "ingyenessé varázsolt" Windows, Office és Photoshop, akárcsak a PC-s játékok, ám a feltört programok komoly veszélyeket rejtenek akár az otthonodra nézve is.
Az idő előtt kikerülő Windows 11 szoftver több veszélyt jelent, mint amennyi előnnyel szolgálhat.
Az Apple vezetője egy interjúban beszélt a mobil operációs rendszerek közötti különbségről.
Sok helyen elhangoztak már pro- és kontra érvek az OLED vagy a QLED mellett, mi most segítünk eligazodni a kijelzők rengetegében.
Többen is úgy vélik, hogy a Google csak szavak szintjén eredne az Apple nyomába.
Videóban mesélünk az LG C1-ről, a piac egyik kiemelkedő OLED tévéjéről.
Segítünk, abban, hogyan válasszatok új monitort vagy tévét.
Egy kínai cég egész megfizethető mesterséges négylábúval állt elő.
A Face ID-re és Touch ID-re alapuló technológia tesztverziója még ebben az évben elérhető lesz.
Kicsoda Sam, a Samsung új digitális asszisztense? Miért van mindenki ennyire rápörögve? És hogy jönnek a képbe a waifu feleségek?
Már a Philips Android televíziók tulajdonosai is élvezhetik az Apple szolgáltatásait.
Az óceánok világnapja alkalmából tovább folytatja természetvédelmi projektjét a vállalat.
Beújítottál egy PC-t, de nem tudod, mivel próbáld ki először? Ajánlunk pár játékot, amikkel érdemes, és amiket mindössze 300 Ft-ért legálisan letölthetsz.
A többszáz felszálló masina látványa futurisztikus sáskajárásnak is beillene.
Az új szabályzat jogi alapot nyújt az arckép, az ujjlenyomat, és a hangminta gyűjtésére is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.