Már megint erotikus reklámok bukkantak fel a YouTube-on
Megismétlődik az, ami 2023 végén, és a videómegosztó látszólag ismét tehetetlen.
Megismétlődik az, ami 2023 végén, és a videómegosztó látszólag ismét tehetetlen.
A Hold felszínén 2020-ban talált anyag ellentmond nagyjából mindennek, amit eddig az égitestről tudtunk.
Tévedésből több száz millió forintot utalt neki az almás vállalat.
Több felhasználó is beszámolt róla, hogy milyen üzenet fogadta őket a szolgáltatás használata közben, amivel a vállalat ismét a reklámok felé terelné az előfizetőket.
Érdemes fontolóra venni az elöregedett D-Link egységek cseréjét.
Jelentős átalakulás zajlik épp a fiatalok tartalomfogyasztási szokásait illetően, ahol mindenki tartalomgyártó akar lenni.
A gyerekeink már csak a mi meséinkből ismerik majd az olcsó videokártyák legendáját.
Ha szeretnél androidos telefonodra egyedi csengőhangot letölteni vagy készíteni, ezek között az alkalmazások között feltétlenül nézz szét!
Biztonsági frissítések mindenképp érkeznek majd a rendszerhez akkor is, ha a Microsoft hivatalosan nyugdíjazza.
Mustafa Suleyman szerint az nem lopás, ha szabadon hozzáférhető tartalmakat használ fel a tanulás során a mesterséges intelligencia.
A kellemetlen találkozót biztonsági kamera is rögzítette.
Lényegében minden adott ahhoz, hogy a csúcskategóriás headsetek is használhassák a cupertinóiak AI-megoldását.
Egyre nagyobb problémát jelent a szépkorúak társadalmi elszigeteltsége.
Mindig is különc, de minőségi és felhasználóbarát Sonos termékcsalád egy fejhallgatóval, az Ace-szel gyarapodott. Leteszteltük, hogy hangminőségben is felér-e a nagy vetélytársakhoz.
Egyre többen kapják vissza a pénzüket azok közül, akiktől egy hiba miatt vont le komoly összegeket az Apple.
Új készülék vásárlásán gondolkodsz? Egy felújított okostelefon jó választás lehet - elmondjuk, miért.
A Beta és Preview csatornákon kigördülő update-ek több mindent helyretettek.
Mindeközben egyesek azt feltételezik, hogy Ruja Ignatovát már rég meggyilkolták.
Az embert próbáló kánikulában nemcsak magunkra, hanem mobilunkra is érdemes odafigyelni.
Manapság jól meghatározott funkciói vannak egy PC-nek, például irodai munka vagy játék. Régebben viszont más volt helyzet, a gyártók azon fáradoztak, hogy az asztali gépek mindenre képesek legyenek, tévézésre és műsorok rögzítésére is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.