Beüzemelték a Tesla belgiumi energiatároló központját
Ez az EU területén létesített eddigi legnagyobb Megapack-projekt.
Ez az EU területén létesített eddigi legnagyobb Megapack-projekt.
Egy friss jelentés szerint az Apple-nek ismét lesz egy ajánlata azoknak, akik egy nagy és erős asztali konfigurációra vágynak.
Több közkedvelt vírusirtó is alkalmas arra, hogy visszaéljenek velük, de azért vannak kivételek is.
Újabb területet hódított meg a DeepMind.
Daytona Beach Shores tengerpartján került elő, sokáig nem tudták, mi lehet ez.
Sokan továbbra is azt gondolják, hogy a Google szankciók miatt nagyon nehéz, vagy egyenesen lehetetlen applikációkat letölteni a Huawei mobilokra, de a valóság az, hogy ennél egyszerűbb talán nem is lehetne.
Idén is csábító specifikációkkal támadnak a Xiaomi aktuális csúcsmodelljei.
Akkor is örülni fognak ezeknek, ha nem kifejezetten geekek.
Titokzatos gyári dokumentum szivároghatott ki.
A jelek szerint egyre kevesebben próbálnak a PlayStation 5 konzolok eladásával ügyeskedni.
Lapos, könnyű, kicsi, mégis olyan erős, mint 1-2 éve egy gamerlaptop, ráadásként pedig a kijelzőjén sem spóroltak. De vajon megéri a borsos árat ez a luxus?
Megjelent a Windows 11 első nagy szervizcsomagja - mi pedig megvizsgáltuk, érdemes-e már most frissítened akár Windows 10-ről, akár 11-ről.
Sokkal többször ejtik át egymást a rossz szándékú aktorok, mint eddig gondoltuk - állítja egy friss jelentés.
Megnéztük a legújabb Vakondok dokumentumfilmet, és teljesen magával ragadott minket a nosztalgia érzése.
Részletes adatok árulkodnak az RTX 40-es család középkategóriás képviselőjéről.
Az áramszünet csak rosszkor jöhet, PC-nél pedig adatvesztés lehet a velejárója. Viszont egyszerűen tehetsz ellene, sőt, az örök Wi-Fi sem kizárt, csak egy jól megválasztott UPS kell neked. Mutatjuk.
Az eredeti tervnél később, de a Dyson tényleg piacra dobja a rendhagyó szerkentyűt.
Így végre megszabadulunk a közösségi oldal idegesítő hibaüzenetétől is.
Nyolc országban indult el az Apple szereld magad programja, amely egyes Mac-modelleket is támogat.
Azért egy autó nem árt majd hozzá.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.