Furcsa döntést hozott az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Redditen terjedő pedofil képek ügyében
Egy hónapon belül ez a harmadik hasonló eset.
Egy hónapon belül ez a harmadik hasonló eset.
A tajvani gyártó a világ egyik legismertebb autós tuningcégével közösen fejlesztett gépről is lerántotta a leplet.
Jelentősen javult a hordozható játékgép teljesítménye, de van, ahol továbbra is a Steam Deck vezet.
A továbbfejlesztett technológia nagyobb fényerőt és akár 1400 Hz-es képfrissítésnek megfelelő képminőséget ígér.
Az MI nem levált, hanem kiegészíti és segíti az embert - ez a mottója az idei kiállításnak, ami egyidős az első PC-vel és bár kisebb lett, mint a Covid előtt, nem úgy tűnik, hogy egyhamar lehúzza a rolót.
Az üzengetés oka, hogy az üzletember hátraarcot csinált az álhírek elleni küzdelem kérdésében.
A Zotac korábban is épített már parányi gépeket, de ez az első alkalom, hogy igazán jól működő aktív hűtéssel látták el azt.
A Netflix nem teszi zsebre, amit az Amazon streamingplatformjától kapott.
Mielőtt rávetnéd magad a kihívásra, szólunk: nem fog sikerülni.
A forradalmi technológia révén a puszta gondolatokkal hozhatók ismét mozgásba az izmok.
A megtévesztő elnevezés miatt sokan azt hiszik, az ilyen típusú hulladék nem okoz gondot a természetnek.
Látványos koncepció forgatja meg a kést a megboldogult Windows Phone rajongóinak szívében.
Egy szivárgás alapján könnyebb lesz kihúzni a hónapot az Edge böngésző ingyenes VPN-jével.
A szebb napokat látott GIF-platform új tulajdonosa jutányos áron csapott le a szolgáltatásra.
Az új megoldással közel sem lesz akkora macera, ha új gépen kell folytatnunk a munkát.
Furcsa hiba nehezítheti a Windows felhasználóinak az életét, ami egyébként régóta fertőzi az operációs rendszert.
Szerencsére nem nehéz megnézni, hogy a mi profilunkról is jelölt-e ismerősöket a Facebook megbolondult algoritmusa.
Egyelőre csupán néhány termék esetében, de már otthon is bütykölhetők a Logitech perifériái.
Egyre kevesebb titkot tartogat az Nvidia várva várt videokártyája.
Rögtön két friss készüléket is piacra dobhat a gyártó.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.