Huawei Matebook D 16 teszt – ki nem néznéd belőle, mekkora ereje van
A szolid, hagyományos vonalak könnyen megtéveszthetnek: a D 16 erősebb, mint konkurensei, de erre az erőre szüksége is lesz a sikerhez.
A szolid, hagyományos vonalak könnyen megtéveszthetnek: a D 16 erősebb, mint konkurensei, de erre az erőre szüksége is lesz a sikerhez.
A bevétel megoszlik az alkotó, a zenei jogok birtokosa és a Meta között.
Vibrálóan színes hardvereket leplezett le a játékosok körében népszerű gyártó.
Újabb pletykák láttak napvilágot, amik alapján a Lovelace flagship a sarokba állítja az RTX 3090 Ti-t is.
A német startup jövőre ígéri az első darabok leszállítását.
A BlackCat néven ismert zsarolóvírus fejlettebb lett, és sajnos még a régi trükkjei is működnek.
A Facebookon szerencsére semmi sincs kőbe vésve, néhány mozdulattal akár többéves posztoktól is megszabadulhatunk.
A két cég korábbi együttműködéséből az autóipar történetének egyik legjobb autója jött létre.
Majdnem csődbe mentek, azonban sikeres volt a tűzoltás, és most egy másfél milliós készülékkel térnek vissza.
Egy pillantással megtudhatjuk, beleférünk-e a rezsicsökkentés kedvezményes keretébe.
Többek között erről is szó esik a Tech Szakkör Podcast ötödik részében.
Sokkal kényelmesebb lesz használni a közösségi oldalt, mint jelenleg.
Szupergyors kijelzővel támad az Alienware m17 R5 és az x17 R2.
A Snapdragon legerősebb chipjével dobják piacra a OnePlus 10T-t.
Nem nézett körül eléggé Mark Zuckerberg, amikor úgy döntött, átkereszteli a cégét.
Új platformmal erősít a Microsoft, még az Insta-sztorik is megidéződnek.
Sokaknak hiányzott, s most meg is adatott, ám csak azoknak, akik zsebbe nyúlnak érte.
Könnyen megeshet, hogy egy-egy régebben megjelentetett mobilalkalmazás már nem található meg az iOS vagy az Android kínálatában, de így is van rá módszer, hogy telepíthesd őket.
A cseh márka a legkisebb utasok biztonságát helyezi előtérbe.
Nem álmodik elektronikus bárányokkal, cserébe megtartja minden lezáratlan munkamenetedet.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.