Wireless hangrendszer (nem csak) iPhone tulajok számára
A Trust új hangsugárzója minden olyan jelforrással képes kommunikálni, ami ismeri a Bluetooth A2DP szabványt.
A Trust új hangsugárzója minden olyan jelforrással képes kommunikálni, ami ismeri a Bluetooth A2DP szabványt.
Nem túlságosan nehéz kitalálni a program nevéből, hogy az mire is való: segítségével képeinkből zenés diavetítéseket készíthetünk.
A Microsoft az éles negatív kritikák miatt módosította korábbi álláspontját.
Nem lehet majd hagyományos alkalmazásokat fejleszteni az új Visual Studio Expresszel.
Utazáshoz, archiváláshoz, helymegtakarításához, futáshoz, vagy egyáltalán, zenehallgatáshoz kiváló szolgálatot tesz egy ingyenes, de jól használható konverter.
Tesztünkben sorra vettük a nem professzionális videoszerkesztő szoftvereket, hogy jobban eligazodhassanak azok, akik mondjuk a Movie Maker után valamivel precízebb eszközre vágynak.
A 3D-s animációs szoftverben megjelent Genesis segítségével a laikusok is hamar látványos eredményt érhetnek el. Persze egy komolyabb mozgóképért továbbra is meg kell dolgozni.
Megjelent a friss PC World, aminek nyomtatott változatához most nem csak értékes szoftverek járnak ajándékba, hanem a DVD mellékleten elhelyeztük az elmúlt 5 év összes kiadványát is digitális formában.
Igen jól néz ki és kicsit szebben is szól.
Szinte egy kattintással február 28-ig a bárki legálisan beszerezheti a DAZ Studio 4 PRO, a Bryce 7 Pro és a Hexagon 2.5 szoftvereket. Az ajándék érték több mint 175 ezer forint.
Tapinthatóvá vált a videoszerkesztés az iPad-es változattal.
A PC World mellé e hónapban egy teljes verziós multimédiás íróprogramot, valamint egy webkamera szoftvert adunk ajándékba. Nézzük, hogy mire képes az Ashampoo új íróprogramja!
Eddig vezeték nélküli hangszórókkal jellemzően csak házimozi-rendszerekben találkozhattunk, hiszen itt a legproblémásabb a jelkábel lefektetése.
A Harman Kardontól láthattunk már hasonlót, de a Greensound Technology hangfala egészen különleges.
Itthon is kaphatók a csúcsminőségű OPPO lejátszók.
Ingyenesen konvertálhatunk és szelektálhatunk audio sávokat.
A szinte pontosan egy évvel elődjét követve megjelenő Corel VideoStudio Pro X4 újdonságai között olyan funkciókkal is találkozhatunk, amelyek érdekes és izgalmas lehetőségeket nyújtanak a kreatív felhasználóknak.
Az otthoni médialejátszó Hi-Fi komponenssel és CD-tárral rendelkezik, valamint zene sugárzásra is képes.
Akár abszolút kezdők is fejleszthetnek szoftvert a Visual Studio LightSwitch révén, a programok a Microsoft Azure felhőrendszerén is futhatnak.
Cikkünkben megismerkedünk a RAW formátumú képek kezelésével, egyik fotó részletét beillesztjük egy másikba, kiegyenesítjük a ferde horizontot, valamint foglalkozunk egy kicsit a képek mellett található GPS-metainformációkkal is.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.