Összeomolhat a ChatGPT-t fejlesztő cég: közel 500 alkalmazott készül kilépni
Az OpenAI alkalmazottai nyílt levélben követelik az igazgatótanács lemondását és Sam Altman visszavételét.
Az OpenAI alkalmazottai nyílt levélben követelik az igazgatótanács lemondását és Sam Altman visszavételét.
A fejlesztők nagyon felelősségteljesen kezelik az új technológia által támasztott kihívásokat.
A Szegedi Tudományegyetem egy kerámiatéglát fejlesztett ki mely még az égéstérben minimalizálja a károsanyag kibocsátást.
Persze nem élő, és még csak nem is gép, hanem virtuális. A Chat GPT most bejelentett vadiúj fejlesztése, a GPT…
Sokkal jobbá teheti az almás mobilokat az Apple új fejlesztése.
Kimondottan játékhoz fejlesztett billentyűzetet, fejhallgatót, egeret és alátétet tartalmaz a Trust GXT 792 Quadrox pakkja, amit akár ajándékba is megkaphatsz a PCW Max év végi előfizetői akciója keretében.
Finoman szólva sem ismeretlen márka a Hisense az elektronikai eszközök piacán, most viszont megduplázott energiával fogtak bele tévéik fejlesztésébe. Idei szériájukat játékos szemmel nézve is ki lehet emelni a tömegből.
Eddig nem úgy állnak az új operációs rendszerek, ahogy az Apple szeretné.
Egy új partnerség lehetővé teszi, hogy a fejlesztők a mesterséges intelligenciára bízzák a munka egy részét.
A fejlesztők szerint az ő chatbotjuk azokra a kérdésekre is válaszol, amire a többi platform nem.
Akár képszerkesztés, akár kiadványkészítés vagy social média tartalmak gyártása a cél, az MI segítség lehet.
PCW Max tagok most ingyen megszerezhetik az egyik legprofibb weboldalkészítő appot, és modern, látványos website-okat készíthetnek kódolás nélkül.
Az olcsóbb, gyorsabban töltődő és több energiát eltároló szilárdtest-akkumulátor 2028-ra készül el.
A Capcom bő húszperces videóban prezentálta a Resident Evil játékok alatt dolgozó grafikai motor jövőjét, és nagyon úgy fest, hogy a next-gen élmény hamarosan újabb mérföldkőhöz érhet.
A mobileszközökbe fejlesztett új generációs Snapdragon mellett bemutatkozott még egy lapka, ami teljesítményben és energiahatékonyságban felülmúlja az Intel és AMD aktuális fejlesztéseit.
Jelentős fejlesztéseken esett át a Google Play Games Beta, két sikercímet is beemelve a támogatott játékok listájára.
A 60 milliárdból töltőhálózatot fejlesztenének és a céges autó vásárlásokat támogatnák.
Ennek a kulcsát a Play Protect funkció továbbfejlesztése és kiterjesztése jelenti.
Egy korábbi pletyka szerint a ChatGPT fejlesztője és az Apple egykori tervezője egy új mobilt készülnek piacra dobni.
Ha minden igaz, az Apple a jövőre érkező modellekre is tartogat egy jó adag puskaport.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.