Az Amazon odavág az Apple-nek, és az első billió dolláros óriás lesz
Az Apple részvényárfolyama éves szinten 24 százalékot emelkedett, az Amazoné 83-at - és ezzel a világ második legértékesebb vállalata lett.
Az Apple részvényárfolyama éves szinten 24 százalékot emelkedett, az Amazoné 83-at - és ezzel a világ második legértékesebb vállalata lett.
Egy tanulmány szerint az androidos okostelefonok tulajdonosai valójában lojálisabbak, mint az iOS-es tábor felhasználói.
Nagyjából annyian rendelték elő az új készülékeket, mint tavaly ilyenkor a Galaxy S8-as szériát.
A Piper Jaffray kiderítette, hogy miért nem elég népszerű az Apple iPhone X.
Talpra állt az okosórák piaca, mindez pedig az Apple Watch népszerűségének köszönhető.
Robbanás előtt áll a használtpiac, és óriási lesz az érdeklődés az újracsomagolt modellek iránt is - mindez a méregdrága csúcskészülékeknek köszönhető.
Az IDC elemzőcég szerint az asztali PC-kből kevesebb mint 100 millió fogyott tavaly, és a következő években a teljes piac zsugorodik majd.
A legfrissebb jelentések szerint még a bányászőrület ellenére is zsugorodott a videokártyák piaca.
Az óriás mobilos üzletágának vezetője szerint az idei zászlóshajókat többen veszik majd, és azt is elmondta, hogy miért.
Richard Yu szerint kevés cég éli túl az okostelefon-piacon kialakult gazdasági helyzetet.
Aki szembesült már fájlkonverziós feladattal, az feltehetőleg találkozott már az ABBYY nevével is. A FineReader 14 a dokumentumkezelés és -szerkesztés svájci bicskája.
2017 utolsó negyedévében 4,4 millió Nokia készüléket tudott eladni a HMD Global.
Egy fejlesztő megoldotta a feladatot, ennek ellenére nem valószínű, hogy bárki Windows 10-et akarna az apró PC-n futtatni.
Az Apple mostanra a világ legnagyobb óragyártójának számít - mindez az Apple Watch sikerének köszönhető.
2017 negyedik negyedévében tovább csúszott a lejtőn a táblagépek piaca, de az iPadekre azért van kereslet.
Van egy gyártó, amely most először több okostelefont adott el, mint maga az Apple vagy a Samsung.
Az Apple megint történelmi rekordot döntött, ekkora árbevétele még soha nem volt a cégnek.
A Samsung már nem csak technológiában és gyártásban, de árbevételben is élen jár - már az Intelt is lekörözte.
Az AMD ügyvezetője sok érdekességről árulkodott, miközben a bányászőrületnek hála tovább emelkedő árbevételről beszélt.
50 milliárd dolláros nyereséget ért el 2017-ben a Samsung, amely a Galaxy S9-es szériával tovább folytatja a menetelést.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.