Itt a Versa 2, amivel az Apple-t is megszorongatná a Fitbit
Bemutatkozott a Fitbit következő okosórája, Alexa-támogatással és opcionális előfizetői szolgáltatással.
Bemutatkozott a Fitbit következő okosórája, Alexa-támogatással és opcionális előfizetői szolgáltatással.
A lényeg azonban az, hogy az Intel szerint a valódi használat során még mindig jobbak az Intel CPU-k.
Újabb platformon vetné be az új operációs rendszerét a Huawei, de belépne az okosórák piacára az Oppo is.
Az óra számlapján nincs forgatható gyűrű, de a perem körben érintésérzékeny vezérlést biztosít, és az óra EKG-t is mér.
Kiszivárgott a Fibit következő prémium okosórája, amely Versa 2 néven jelenik majd meg a piacon.
Minden színben látható a renderelt képeken az új okosóra, amit hivatalosan augusztus 5-én mutat be a Samsung.
Az Apple kiadta a legutóbbi negyedéves jelentését, amelyből kiderült, hogy az okosórák és a szolgáltatások piacán is sikeres a cég.
A negyedik negyedév során csökkenti a DRAM-készleteket az SK Hynix.
A renderelt sajtófotók mellett a teljes specifikációk listája is előkerült.
A microLED-es panel alapvetően üzemidőben jelentene nagy előrelépést.
Kissé meglepő módon, de úgy néz ki, hogy a Huawei visszaváltana a Google rendszerére a viselhető eszközök piacán.
A 15 dolláros Elago W6 igazából egy állvány, de iPodot csinál az Apple okosórájából.
Elvileg a Galaxy Note 10 szériával egyszerre új Samsung okosóra is jön, EKG-képes viszont csak a jövő évi viselhető eszköz lesz.
A többmagos Geekbench-tesztek során az AMD processzora maga mögé utasította az Intel Core i9-9900KS-t.
Alig került bele néhány viselhető eszközbe a Snapdragon Wear 3100, de a Qualcomm már dolgozik az erősebb utódon.
Az FCC zöld utat adott az Ossia Cota rendszer gyakorlati használatához: elég lesz egy szobában sétálni, az okostelefonunk a levegőből is feltölti az akkumulátorát.
Az idei első negyedév során 8 százalékkal zsugorodott a prémium okostelefonok piaca - az Apple továbbra is a szektor felét uralja.
Elvileg az idei negyedik negyedév során érkezik meg az X599-es platformra építkező szörnyeteg.
Színes kijelzővel, NFC-vel és hangasszisztenssel debütált a Mi Band 4, amit a Smart Watch 2 és a Health Watch kísérnek.
Egy vezető neurológus szerint az alváskövetésre használt appok és technológiák valójában több kárt okozhatnak, mint hasznot.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.