Végre állandó vezetője lett a NASA-nak
Több mint egy év huzavona után Jared Isaacman kapta meg a posztot.
Több mint egy év huzavona után Jared Isaacman kapta meg a posztot.
A japán RIKEN Kutatóintézet tudósai áttörést értek el a műanyagszennyezés ellen folytatott harcban: teljesen növényi alapú, cellulózból készült műanyagot hoztak létre, amely néhány nap alatt lebomlik a tengervízben.
Felújított készülékekkel pörög a körforgásos piac a régióban.
Az Apple csendben nagy lépést tett a javíthatóság felé.
Két processzorhűtőt kapott egy RTX 2060, brutálisan lehűlt.
A támadás során ismeretlen hackerek bejutottak a minisztérium levelezésébe.
A Cloudflare 2025-ös jelentése feltárja: néhány nagy szolgáltató és robot uralja az internetforgalmat, a Képernyőidő pedig a szülőknek próbálja elmagyarázni főképp, miért fontos ez.
Az OpenAI szerint négyszeres tempóval és jobb követéssel rajzol.
Egy iPhone-chipre épülő MacBook akár már 2026 elején piacra kerülhet.
Képernyő alá költözhet a Face ID, nagyot léphet előre az Apple.
Az Nvidia egyik legtovább élő kártyája csendben eltűnik a piacról.
Egy kínai önkormányzati hivatalban annyira komolyan vették a "kreatív megoldásokat", hogy papírmaszkokkal csapták be az arcfelismerő rendszert, és így igazolták a jelenlétüket akkor is, amikor valójában nem dolgoztak.
Az önvezető autók egyik nagy ígérete csendben tűnik el a piacról.
Az online jelenlét új csúcsra ért, miközben a digitális szakadék lassan átalakul.
Egy lengyel gyártó 122,88 terabájtos monstruma észrevétlen maradt.
A Windows árgus szemekkel figyeli, hogy mit csinálsz a rendszerben. Ezekkel a programokkal gátat szabhatsz a kíváncsiskodásnak.
Az ígéret szép szó, tartja a mondás, Kiss László csillagász pedig igenis tartani akarta a szavát.
A legendás robotporszívó-gyártót bedarálták a vámok és a kínai verseny.
Vannak történelmi alakok, akikről tankönyvi portrék, szobrok vagy megsárgult metszetek jutnak eszünkbe. De miért ne lehetne róluk LEGO művet is készíteni? Izgalmas versenyt hirdet a HelloWorld.
Egy új mesterséges intelligencia segít eligazodni a könyvekben, akkor is, ha ezt az írók nem szeretnék.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.