Mennyire zárt és mennyire szabad a Sonos hangrendszere? Kipróbáltuk!
Nem egészen a szokványos módon vágtunk bele a Sonos élménybe, melynek során a Sonos Move és a Sonos Five is hétköznapi használat közben mérettetett meg.
Nem egészen a szokványos módon vágtunk bele a Sonos élménybe, melynek során a Sonos Move és a Sonos Five is hétköznapi használat közben mérettetett meg.
Egy friss jelentés szerint az egyik fontos partner az Apple háta mögött intézkedett, ami a szerződésébe kerülhet.
A Star Wars droidjai is megcsodálták a Jedi-mester által reklámozott járgányt.
"Az ágy fejénél óvatosan kopogtattak az ajtón. - Gregor - szólt anyja -, háromnegyed hét. Nem akartál elutazni?"
New York főügyésze több platformot is vizsgálat alá von a 10 életet követelő gyűlöletbűncselekmény kapcsán.
Ajtóérzékelővel, élő feliratokkal és hasonló megoldásokkal gondoskodik az Apple a felhasználókról.
Sokan kíváncsiak lennének, hogy mit gondol a szólásszabadság mellett kiálló milliárdos a lövöldözés közvetítéséről.
A legnagyobb versenytársnál tovább kitartott, de idén a Samsung is jelentősen drágábban adja a partneri megrendelésre gyártott chipjeit.
Ha azt hitted, hogy a Netflix, a Microsoft vagy a Sony semmiképpen sem vezetne be reklámokkal támogatott szolgáltatást, akkor tévedtél. A videojáték-ipar számos változáson ment keresztül az elmúlt években, ami a befektetőknek jót tett, a játékosoknak már kevésbé.
Súlyosan sérül a biztonság, amikor a könnyű megjegyezhetőségre kerül a hangsúly.
Április végén befutott egy frissítés, ami végre kiküszöbölte a Windows 11 több fájó hibáját is.
Két év kihagyás után végre újabb felvonással jelentkezik az ország legnagyobb gamer rendezvénysorozata.
A japán fejlesztésű Pedia_roid megrémült gyerek módjára ficánkol a kezelések alatt, még a pupilla tágulását és a szapora légzést is szimulálva.
A jövőben egyetlen gombnyomással kikapcsolhatjuk a Google problémásnak ítélt cookie-jait.
Trevor Jacob kissé túllőtt a célon, amikor egy kamu légi balesettel pörgette fel a csatornája nézettségét.
Úgy látszik, lassan, de biztosan végre a WhatsApp felhasználói is megkapnak több hasznos apróságot.
Nagy árat fizetünk érte, de egy kis trükközéssel a sugárkövetés sem jelent akadályt a Steam Decknek.
A Hydra Marketen rengeteg illegális dolgot lehetett megvásárolni, de a hatóságok nyomozása végre révbe ért.
Végre jobban is ráfekszik a PlayStation a régóta várt visszafelé kompatibilitásra?
Sokan bedőltek neki, de még az egyik legismertebb szivárogtató sem tudja, hogy mit tartogat nekünk az AMD Radeon RX 7950 XT.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.