Napi büntetés: újabb dalt adott ki Elon Musk
A Tesla-vezérről ezután megint nehéz eldönteni, hogy az élő Vasember és a feltalálók királya, vagy egy teljesen agyament bohóc. Esélyesen persze mindkettő egyszerre.
A Tesla-vezérről ezután megint nehéz eldönteni, hogy az élő Vasember és a feltalálók királya, vagy egy teljesen agyament bohóc. Esélyesen persze mindkettő egyszerre.
A Google operációs rendszere már sokféle eszközben felbukkant, az olcsó feature phone-ok világába viszont nem tudott betörni. Na de majd most!
A YouTube-ban egy könnyű megoldás eleve adott, egy beépülővel pedig mesterei lehetünk a PiP használatának.
Rekordot jelentett a negyedik negyedév során a gyártó, ezt pedig a 10 nm-es processzorok mellett a készletgondok részleges megoldásának köszönheti.
Mert a kockás papírra írt, pad alatt továbbadott levél annyira huszadik század ugyebár, helyette jó lesz az AirPods vagy valami hasonló kis fülhallgató, meg egy kis trükk.
Ezen felül az is óriási gondot jelent, hogy nagyjából 400 000 weboldalon használják ezeket a beépülőket.
Úgy tűnik, a Google mobil rendszerére kiadott legutóbbi Twitter verzió mindenféle érdekes problémát produkál, szóval ne olyan hevesen azzal az update gombbal! Ha mégis frissült, mutatjuk, mit tehetsz.
Eddig minden gépi gondolkodó algoritmusnak gondot okozott teljes kontextusukban megérteni komplett szövegeket, de már ez sem akadály. Szóval innentől adhatunk a Google robotagyának könyveket, hogy belőlük okosodjon.
Egy floridai tömeggyilkos ügyében kérte az Apple segítségét a szövetségi nyomozóiroda, de süket fülekre talált. Egy másik ügy végül azt bizonyította, hogy az Apple nélkül is boldogulnak: az FBI maga tört fel egy iPhone 11 Pro Max mobilt.
Nagyon sokáig csak zsugorodott a PC-s szektor, 2019-ben azonban igazából már növekedett.
2020. január 14-ével a Microsoft megszünteti a Windows 7 hivatalos támogatását, tehát tulajdonképpen máig élt a rendszer. Összefoglaltuk, mit hozott, mit tudott és hogyan távozik.
Hamarosan érkezik az áttervezett, sötét módot is támogató asztali verzió a Facebookhoz.
Az oda-vissza loopolt kis animációk kezelése mostantól egyszerűbb és a végeredmény is stílusosabb lehet - kár, hogy az ötlet megint nem saját.
A gyártó bejelentette a P30 Lite New Edition érkezését. A P30 Lite New Edition javított előlapi kamerával, több memóriával és bővített tárhellyel érkezik.
Megvan a következő összehajtható mobil neve, és az S20-as szériáról is beszélt DJ Koh.
Fejen hordott képernyő? Eddig nem lett sláger, de a TCL ismét próbálkozik, itt a Project Archery 2.0.
Bár jó páran azt mondták, 2019 még nem az 5G éve, a koreai gyártó jóval több ilyen mobilt adott el a vártnál. Egyelőre uralják a piacot, de idén sok minden változhat.
Hogy, hogy nem, pont a CES 2020 kezdetére időzítette a Dell vadonatúj kijelzői leleplezését, ráadásul az egyiket kimondottan játékosoknak szánja.
Ha azt hinnétek, hogy 2019-ben nem lehet Commodore géppel modern és zseniális zenét csinálni, nagyot tévedtek.
2012 óta kínál lapka PC-ket a Raspberry Pi, és ez idő alatt több mint 30 milliót tudott eladni.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.