Az Apple nevében próbálkozik a legtöbb adathalász
A cyberbűnözők továbbra is előszeretettel igyekeznek népszerű vállalatoknak álcázni magukat.
A cyberbűnözők továbbra is előszeretettel igyekeznek népszerű vállalatoknak álcázni magukat.
Óriási kijelző, jó hangzás, netelérés és rengeteg funkció - magától értetődik, hogy televíziódat érdemes bekapcsolnod okosotthonod vérkeringésébe. Szerencsére ezt ma már egyszerűen megteheted.
Bár a dolog nem újdonság mobilcégtől, de a felemás helyzetben lévő Huaweitől elég merész lépés ilyesmit megjelentetni, főleg a biztonsági vádaskodások közepette.
A legtöbb cég valamiért erősen kerüli a 10-es számot, és ami utána jön. Az Intel azon kevesek egyike lehet, amely tizenegyedik-generációra vált.
Véget akarnak vetni a "Zoombombing" néven elhíresült problémáknak.
Los Angeles városi tanácsa fennállása alatt elsőként Zoom videókonferencia felhasználásával ülésezett, de elfelejtették bebiztosítani magukat - meg is lett az eredménye.
A Facebook alapítója is jelentős összeggel szállít be az egykori Microsoft vezér projektjébe, céljuk egy működő kezelési forma megtalálása.
Kevesen lehetnek azok, akiknek semmi nem jut eszébe a világ egyik legfontosabb gyártójáról, a Panasonic-ról. A Panasonic televíziói a minőség megtestesítői, és sok szempontból jelentik a képalkotó technológiák jelenleg elérhető szabványát.
A legtöbb tervezet munkálatot elhalasztja az E.ON és az Elmű.
Tippeket is adott a redmondi óriáscég, hogy mire figyeljünk a támadók által küldött megtévesztő leveleknél.
Eredetlieg online akarta megtartani éves nagy rendezvényét a Google, de végül ezt sem vállalja be.
350 dollár egy billentyűzetért a legtöbbek szerint eleve rablás, de az főleg kiverte sokaknál a biztosítékot, hogy mindezt a koronavírus-pánik által okozott válság kellős közepén sikerült bejelenteni.
A Google egyik viszonylag friss kényelmi szolgáltatását trükközte meg valaki, mert a párt elfelejtett megtenni egy fontos lépést.
A közel-keleti ország kormányának hivatalos tájékoztató appja állítólag túl sokat ígért, ezért megtévesztőnek találták.
Egycsapásra megszűnik a rossz vétel a két legújabb technológia ötvözésével. A TP-Link Deco X rendszerei a mesh kiépítés mellett Wi-Fi 6-kompatibilisek, hogy lakásod legtávolabbi pontján is villámgyors neted lehessen.
A közösségi oldal ezzel szorítaná vissza a járvánnyal kapcsolatos álhírek és megtévesztő információk terjedését.
A legtöbb notebookfelhasználó nem számol a töltő súlyával, pedig ezt is cipelni kell, ha egész nap használni akarod gépedet. Mutatunk egy jobb megoldást.
A GfK kutatása alapján a globális okostelefon-piac idén is stabil marad, és azt is megtudtuk, mik az elsődleges szempontok a vásárlók számára.
A rendezvény szervezői egyelőre úgy látják, képesek megbirkózni a problémákkal, és jelenleg úgy tűnik, megtartják a show-t Tajpejben.
A frissített keresőfunkcióval sokkal könnyebb lesz rálelni arra, amit szeretnénk megtalálni a Google levelezőjében.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.