Nem ugyanazt a Realme 9 5G-t kapjuk majd, mint az ázsiaiak
A jelek szerint ugyanazon a néven egy jobb készüléket kapnak majd az európai vásárlók.
A jelek szerint ugyanazon a néven egy jobb készüléket kapnak majd az európai vásárlók.
Több millió dolláros számlát nyújtott be a tőzsdefelügyelet az Nvidiának a részvényesek félrevezetése miatt.
Megérkezett az okostelefon-gyártók első negyedévre vonatkozó rangsora, aminek az a cég áll az élén, amelyik új zászlóshajót adott ki a vizsgált időszakban.
Akadhatnak, akiknek a zsebükbe kell majd nyúlniuk az Elon Musk tulajdonába kerülő Twitter használatáért.
A Sony nyilvánosságra hozta az idei modelljei árazását, a prémium technológia most is mély zsebet követel.
Hiába zsákmányoltak értékes kombájnokat, a távblokkolás miatt el sem tudják indítani őket.
A tengerentúlon már hatalmas siker, és nálunk is egyre népszerűbb, de igazán csak a közeljövőben robbanhat be a közösségi autózás. Közelebbről is megvizsgáltuk, mennyibe kerül ma, ha az ember nem vesz saját bringát, rollert vagy autót, hanem osztozik másokkal.
Megvizsgálják, milyen hatással van egy ekkora zöldfelület a városlakók életére.
A világ leggazdagabb embere napokra lehet attól, hogy zsebre vágja a Twittert is.
Nem mindennapi tétel bukkant fel az eBayen, de mélyen zsebbe kell nyúlni érte.
Egy friss pletyka szerint már a próbapadon duruzsol a GeForce 4090 Ti-t hajtó AD102 GPU.
Megvizsgálták, hogy mi igaz abból, miszerint egészségesebb a hagyományos dohányzásnál, illetve segítséget nyújt a leszokáshoz.
Hallhattad már, hogy az egyik legismertebb szabad és nyílt forráskódú operációs rendszert nem igazán zavarják a vírusok és a rosszindulatú programok. De miért is van ez így? És ami még fontosabb, igaz ez?
Váratlan meglepetés fogadta a hivatalos Twitter-oldal látogatóit.
Több csábító extrával érkezik a Motorola moto g52, és még a zsebünket sem terheli meg túlzottan.
Meglepő helyről érkezik a LED-ek következő generációja.
Nem lesz könnyű pénzt keresni a Horizon Worlds platformon, a Meta ugyanis óriási jutalékot vág zsebre az eladások után.
Az amerikai fickó elutazott a diktatúrába, hogy elmagyarázza, hogyan lehet sumákolni a blokklánc-technológiával.
Elon Musk szép summát keresett azzal, hogy "elfelejtette" időben értesíteni a tőzsdefelügyeletet az akvizícióról.
A leleményes zsaru a jogvédett zenékre vonatkozó tilalmat próbálta kihasználni, de a jelek szerint nem járt sikerrel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.