Továbbra is szabadesésben a PC-s piac, de az Apple még így is elégedett lehet
Az M2-es Macek rajtja jót tett az almás számítógépek eladásainak.
Az M2-es Macek rajtja jót tett az almás számítógépek eladásainak.
Néha a legegyszerűbb megoldások a leghatékonyabbak. Mutatunk egy trükköt, amivel jó eséllyel érezhetően felgyorsíthatod számítógépedet.
Az árak elszállásáról nem beszélhetünk, inkább stagnálás jellemző a hardverpiacra, és a jelenlegi helyzetben ezt is jó hírként kell értelmeznünk. De azért akad néhány érdekes változás is.
A Lenovo azoknak a játékosoknak akar kedvezni, akiknek a Legion laptopok már nem férnek bele a költségvetésbe.
Ez volt Magyarországon az első K.I.T.T., és ugyan már 2014-ben elkészült, a mai napig folyamatosan dolgozik rajta a tulajdonos.
Az első születésnap alkalmából csökkent a gép ára, és az is kiderült, melyik a 100 legnépszerűbb játék rá.
A Star Trek univerzum egyik legismertebb járművéből készített számítógépet egy rajongó.
Távoli számítógépet szeretnél irányítani? Van rá egy nagyon jó megoldás, amit pillanatok alatt üzembe helyezhetsz!
Asztali és hordozható fronton is frissítések elé néz a Macek palettája.
Nem is fülhallgató, hanem fülmosógép!
Évekkel ezelőtt már temették a kategóriát, néhány gyártó mégis a felszínen tartja a táblagépeket, amikből egyre változatosabb a kínálat. Megmutatjuk, mire mi ajánlható leginkább.
Már ember és gép között is fordít az OpenAI chatbotja.
Ha szeretnéd még magasabb szintre emelni a játékélményt, a profi gép és monitor mellé ideje egy minőségi széket is beszerezned!
Az elsőre szörnyen bizarrul ható eszköz Kínában készült, gyakorlatilag egy robotszájról van szó.
A redmondiak idegesítő megoldással próbálják rávenni a felhasználókat a gépük bővítésére.
A módszert autókhoz fejlesztették, de a táblagépek és telefonok piacán is komoly versenyelőnyt jelenthet.
A hidrogéncellás haszonjárművek ugyanolyan hatékonyak, mint a dízelek, zéró emisszióval.
Szerencsére csak egy hülye viccről volt szó, de így is sokan megijedtek.
Most kezdi kigörgetni a Google az energiahatékony és a memóriakímélő verziókat, figyelj a beállításokra!
Egy algoritmussal váltaná fel a pilótákat a Lockheed Martin új fejlesztése.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.