Google beadvány a Java és Android jövőjéért
A Java atyja szerint pedig nem kicsit pénzéhesek az Oracle ügyvédei.
A Java atyja szerint pedig nem kicsit pénzéhesek az Oracle ügyvédei.
Egy rövid dokumentumfilmmel és sokkoló infógrafikával igyekeznek felhívni a figyelmet a hazai helyzetekre.
Kezdő androidosoknak jöhet jól ez a lista, amelyben bemutatjuk (szigorúan szubjektíve) a 3+1 legszórakoztatóbb androidos játékot.
Aki próbált már valamilyen fotószerkesztő vagy Office-os alkalmazással névjegykártyát készíteni, az tudja, hogy ezek a programok nem túl jók erre a célra. Használjunk inkább vektorgrafikus alkalmazásokat, például az ingyenes Inkscape-et.
Már tölthető a komoly funkcionalitásbeli bővítésen átesett segédprogram.
Csak a Microsoft volt képes megelőzni a Nav N Go-t a VPOP kétes toplistáján.
A Macallan UI-t táblagépeken való használatra tervezték.
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen célból kötött megállapodást a vállalat az ARM Holdingsszal.
Ha egy szövegrészt, vagy bizonyos karaktereket cserélni szeretnénk Wordben, a Keresés opciót kell választanunk.
Magyarországon az elsők között próbáltuk ki a nyár közepén érkező ingyenes webes Office-t, amely a böngésző felületére varázsolja az irodai programcsomagot. Vajon ezek után már nem kell többé fizetnünk a Microsoft irodájáért?
Az Office csomag Word alkalmazásában jelszóval védhetjük dokumentumainkat.
Ha valaki Office 2010-et szeretne, nem mindegy, hogy a 32 vagy a 64 bites változatot választja.
A Word 2007-ben beállíthatjuk, hogy a program a régi, .doc formátumban mentsen alapból.
Fel tudunk-e telepíteni egy Windowsra egy Microsoft Office-t két példányban, és ezeket egymástól elszigetelve futtatni? Alapesetben nem, de egy jó alkalmazásvirtualizáló szoftver segítségével igen.
Július végén érkezik meg a Windows 7 Service Pack 1 bétája, majd nem sokkal utána a végleges változat.
Ha tudjuk milyen betűtípust szeretnénk használni szövegszerkesztőnkben, gyorsan kiválaszthatjuk.
A Microsoft Wordben egy fájl megnyitásakor lehetőségünk van a dokumentumba betekinteni anélkül, hogy megnyitnánk.
Az Office 2003 és az Office 2007 eltérő formátumokban ment, ezért szükségünk lehet kompatibilitási csomagra a kezelhetőség érdekében.
PowerPointban készített prezentációinkat jelszóval is védhetjük, megnyitás és módosítás ellen is.
Nyár közepétől megújul a Microsoft e-mail szolgáltatása, amely számos új funkcióval gazdgodik.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.